El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Mostantól jelezhetjük az EgészségAblak appban, ha bunkók vagy éppen szuperkedvesek voltak velünk egy szakrendelésen

2024. október 12. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

Betegelégedettségi visszajelző funkcióval bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az MTI-vel. A minisztérium várakozása szerint a visszajelzések segítenek majd az egészségügyi ellátás további javításában.

Rétvári Bence közleményében az áll, hogy az alkalmazást használók számára a járóbeteg szakrendelésről való távozás és a leletezés lezárása után azonnal, automatikusan felugrik egy kérdőív. Ebben öt szempont szerint lehet értékelni az ellátást:

  • az orvosi ellátás megfelelősége,
  • az egészségügyi személyzet hozzáállása,
  • az időpontfoglalás folyamata,
  • az intézményi tájékoztatás,
  • illetve az intézmény tisztasága.

Értékelni 1-től 5-ig tartó skálán lehet. A beteg azt is vissza tudja jelezni, hogy az ambuláns lapon rögzített ellátásokat teljes egészében megkapta-e. Az elégedettségi kérdőív a tárca közlése alapján anonim.

A közlemény szerint az EgészségAblak alkalmazást már több mint 3 millióan töltötték le, havonta több millió leletet és egyéb egészségügyi dokumentumot töltenek le rajta keresztül a felhasználók. Nyár óta az EgészségAblak alkalmazásban és a 1812-es EgészségVonalon keresztül is lehet időpontot foglalni országszerte a járóbeteg-szakrendelésekre. A legtöbb időpontfoglalás eddig bőrgyógyászatra, szemészetre, valamint fül-orr-gégegyógyászati szakrendelésekre történt, és jelenleg is több százezer szabad időpont foglalható az EgészségAblak alkalmazással.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 399,05 Ft
USD 369,58 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől