Meghalt egy várandós nő és magzata a szegedi klinikán, a kórház belső vizsgálatot indított

2024. október 11. – 10:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt egy várandós nő és magzata pár napja a szegedi klinikán – tudta meg a 24.hu. A várandós nőt szentesi otthonából vitte egy mentő a szegedi klinika sürgősségi osztályára, több napig volt a kórházban, mielőtt meghalt.

A szentesi Dr. Bugyi István Kórházban még 2023 januárjában orvoshiány miatt zárták be a szülészeti és nőgyógyászati osztályt, a betegeket és a kismamákat azóta Hódmezővásárhelyre, Szegedre és Kecskemétre irányítják át.

Az esettel kapcsolatban a 24.hu megkereste a szegedi kórházat. Válaszukban azonban csak annyit írtak: „Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ az ügyben belső vizsgálatot folytat, amelynek lezárultáig nem áll módunkban tájékoztatást adni.”

Varga Ferenc DK-s országgyűlési képviselő hétfőn a Facebook-oldalán reagált az esetre. Bejegyzésében azt írja, beszélt a férjjel, aki elmesélte, mi történt, részleteket azonban nem oszthat meg az esetről. „Magára maradt két kiskorú gyermekkel és egy 18 éves fiatallal. Elvesztette szeretett feleségét és a születendő gyermeküket. A pontos esetet nincs jogom leírni. Egy dolog biztos: senki és semmi nem tudja kárpótolni őket a kisgyermeke és a felesége elvesztéséért” – írja a politikus.

Hozzáteszi, az esetről több pletyka is elterjedt a közösségi médiában, Varga információi szerint a várandós nőt „nem kezelték Szentesen, nem is zavarták el Szentesről. A Dr. Bugyi István Kórházban így nem is történhetett semmilyen mulasztás. Amikor megtörtént a baj, egyenesen Szegedre mentek.”

A 24.hu megkeresésére a politikus elmondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy a 21. században egy 28 ezer lakosú városban – beleértve a körzetéhez tartozó településeket is – nincs szülészet.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság később azt közölte, hogy az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult büntetőeljárás ismeretlen személlyel szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!