Szakértők szerint függő volt a drogkereskedelemmel vádolt volt Fidelitas-alelnök, az ügyészség szerint ezt nem igazolja semmi

2024. október 9. – 15:45

Szakértők szerint függő volt a drogkereskedelemmel vádolt volt Fidelitas-alelnök, az ügyészség szerint ezt nem igazolja semmi
Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Miből tudtak arra következtetni, azon kívül, hogy láttak már pár függőt és a vádlott is hasonlít rájuk, hogy ez a vélemény hűen tükrözi az ő állapotát?” – hangzott el a kérdés a Szegedi Törvényszéken a hódmezővásárhelyi Fidelitas volt alelnökével kapcsolatban. F. J-t kábítószer-kereskedelemmel vádolják, a fiatal férfiről korábban egy szakértői vélemény kimondta, hogy mentális problémái miatt terápiás céllal maga is fogyasztott drogot, függő is volt a vádban foglalt időszak alatt. Szerdán ezeket a megállapításokat kérte számon a bíróság.

A volt hódmezővásárhelyi fidelitasos és két idősebb társa – a másod- és a harmadrendű vádlott – még 2021 júliusában került a nyomozók látókörébe. Akkor a másodrendű vádlott, egy hódmezővásárhelyi idős férfi tanyáján tartottak szemlét a rendőrök, ahol nemesített egyedeket és részben leszüretelt és kiadagolt kábítószert, valamint kannabisz gondozásához szükséges eszközöket is találtak.

A vád szerint a növénytermesztéshez értő, húszas évei végén járó F. J. – aki akkor még a helyi Fidelitas alelnöke volt – 2021 tavaszán állapodott meg a város mellett lévő tanya tulajdonosával és annak feleségével, hogy a birtok felújításához szükséges pénz megszerzéséhez kábítószert termesztenek, amit majd F. J. értékesít.

A volt alelnök 600 darab kender vetőmagot vásárolt, amiből társai a tanya egyik oldalában, valamint a tanya mögött két ültetvényt hoztak létre. Ezeket folyamatosan gondozták, egy 50 cm magas hálóval körbe is kerítették és biztonsági kamerákkal is ellenőrizték. A beérett egyedeket aztán F. J. és az egyik tulajdonos az ingatlan padlásán és az udvaron megszárította majd edényekbe tette, és a növények csak arra vártak, hogy a fiatal férfi elvigye és eladja őket.

A rendőrök 2021 júliusában végül több mint 320 tő különböző fejlődési szakaszban lévő kannabisz növényt foglaltak le a tanyán, melyek THC tartalma összesen 633,9 gramm, ami a jelentős mennyiség alsó határának több mint ötszöröse: a vád így jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette lett.

F. J. az ügy kirobbanása után kilépett a vásárhelyi Fidesz ifjúsági szervezetéből, amit a helyi Fidelitas közleményben jelentett be. „A Fidelitas minden bűncselekményt elítél, álláspontunk szerint mindenkinek vállalnia kell tetteiért a felelősséget” – írták akkor.

A vádlottak bár a rendőrségi meghallgatásokon beismerték a bűnösségüket, a márciusban tartott előkészítő ülésen már tagadtak. Ekkor ismertették azt a szakértői véleményt is, ami szerint a volt Fidelitas-alelnök a cselekmények elkövetésekor nem volt teljesen beszámítható, „az elmeállapot kóros állapotában, személyiségzavarban szenvedett, ami enyhe fokban korlátozta őt abban, hogy a cselekménye következményeit felismerje, vagy abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék”.

A vélemény szerint a férfi alkoholt és kábítószert is fogyasztott „terápiás céllal”, függő is volt.

Szerdán csak a másodrendű vádlott jelent meg a Szegedi Törvényszéken, az elsőrendű lemondott a tárgyaláson való részvétel jogáról, a harmadrendű esetében pedig betegség miatt elkülönítve folyik az eljárás.

Első körben azt az embert hallgatták meg, aki a növények lefoglalásakor eseti botanikai szakértőként jelen volt. „Nem dimenzionáltam túl az adott szerepemet, az a dolgom, hogy felismerjem az adott növényt” – mondta a férfi, akinek az volt a feladata, hogy megállapítsa, kábítószer jellegű növényekről van-e szó, majd osztályokba sorolja őket, illetve mintát is vegyen.

„Kicsit sérelmeztem, bocsánat, de velem szedették ki az egészet”

– jegyezte meg.

A szakvéleménye ismertetett részleteiből kiderült, hogy a helyszínen nagyjából 380 gyanús növény darabjait találták meg, de ezek közül csak 322 tövet lehetett egyértelműen beazonosítani. Voltak olyan példányok is, amikről a fejlettségük korai állapota miatt nem lehetett megmondani, hogy hím- vagy nőivarúak-e, ami azért lett volna fontos, mert az utóbbiban keletkezik a gyanta, amiből később a hasis lesz.

A szakértő a rendőrség kérésére korábban egy beszélgetést is elemzett, arra utaló jeleket keresett, hogy egyes részletek igazolhatják-e a kereskedelmet a növények beérésével és szüretelési időszakával összefüggésben. Ez a védelem szerint meghaladta a férfi kompetenciáit, ezért indítványozták, hogy rendeljen ki a bíróság új szakértőt a növényekhez.

A volt Fidelitas-alelnök elmeállapotával kapcsolatos korábbi megállapításokat viszont már az ügyész és a bíró firtatta. Utóbbi szerint semmilyen olyan előzetes iratot nem láttak, amiből arra lehet következtetni, hogy F. J. a cselekmények elkövetésekor kóros elmeállapotban volt, illetve a véleményben sem voltak olyan dokumentumok, amik ezt igazolnák.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder / Telex
Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder / Telex

„Mire alapították a véleményt?” – szegezte a kérdést a bíró a beidézett szakértők felé, akik azt mondták, hogy a saját vizsgálatuk, illetve a pszichológiai vizsgálat adatait összegezték. Szerintük olyan torzulást nem mutatott a férfi állapota, ami a személyiségét is szétroncsolta volna, hétköznapi működésre képes volt, de a konfliktusokat magában próbálta megoldani, neurotikus szorongó volt, bizonytalanság, alvászavar, pánikra való hajlam jellemezte, erre használta a kannabiszt és az alkoholt.

„Rászokott a kannabiszra, de annyi idő nem telt el, hogy ez a tesztekből is kitűnjön”

– mondta a szakértő. Itt a bíró megkérdezte, hogy ha a függősége nem jelent meg az eredményekben, honnan lehet tudni, hogy mégis az volt? „A függőség az egyik legnehezebben megállapítható tény” – jegyezte meg a szakértő, majd hozzátette, hogy a férfi bevallott fogyasztási szokásaiból is erre lehet következtetni. „A függőség nem egy mérhető dolog, sem centire, sem kilóra.”

A vélemény szerint a volt Fidelitas-alelnök csak a kábítószerrel kapcsolatos cselekedeteit nem tudta kontrollálni a függősége miatt, másban jól funkcionált. A szakértők megállapításai elsősorban a fogyasztásra vonatkoztak, de mivel a vád itt a kereskedelem, az egyik szakember elmondta, hogy nem választható szét a két dolog, mert aki fogyaszt, az az esetek nagy százalékában kereskedik is.

Az ügyész szerint sok helyen sántít a vélemény, mivel a terheltnek nem volt olyan nyilatkozata, hogy mindig fogyasztott volna kábítószert, illetve a pszichológiai vizsgálatokból sem ez jött ki. „Kiváló jellemzéseket láttunk a vádlottról” – mondta, majd felsorolta, hogy a férfit korábban átlag feletti értelmi képességűnek írták le, kórosan értékelhető személyiségromlásról nem volt szó. „Hogy egy ilyen ügyben mit mond a terhelt a használatról, az egy dolog” – jegyezte meg a szakértő, majd kifejtette, hogy a pszichológus a teszteken a kitűnő finom jelzéseket értékelte, és ezek alapján állapította meg a függőséget.

„Néha fogyaszt kábítószert, ez az egy nyilatkozata van a terheltnek” – mondta az ügyész, aki szerint a véleményben sincsen a függőségre vonatkozó kijelentés, így nagyon sok az ellentmondás a véleményben leírtak és a konklúziók között.

„Miből tudtak arra következtetni, azon kívül, hogy láttak már pár függőt és a vádlott is hasonlít rájuk, hogy ez a vélemény hűen tükrözi az ő állapotát?”

– próbált pontot tenni a dolgok végére a bíró, mire az egyik szakértő csak azzal tudott válaszolni, hogy „sajnos kép- és magnófelvétel nem készült róla, akkor jobban tudnánk alátámasztani, hogy hogy nézett ki ez a beszélgetés. Nagyon sok a jel, azt nem tudom visszaadni kellőképpen”. A vád végül új szakértők kirendelését indítványozta, az ügy januárban folytatódik.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!