Az aranyat érő kommunikáción feszült össze a Kutyapárt a Fidesszel

2024. október 3. – 09:29

Másolás

Vágólapra másolva

A következő pont az szmsz megszavazása volt. Ebben az szerepel például, hogy

  • a bizottságok számát 7-ről 4-re csökkentenék, a bizottságok pedig 9 tagúak lesznek. Ez az egyik legnagyobb változás a korábbi ciklusokhoz képest.
  • Emellett míg korábban egy alpolgármester volt, Kovács Gergely kettőt szeretne.
  • Létrehoznak egy új irodát, a Társadalmi Együttműködési és Közösségi Kapcsolatok Irodáját, 5 fővel.

Az szmsz módosításokhoz Kovács volt kihívója, a fideszes Fonti Krisztina megjegyezte, hogy lehet, nem figyelmesen olvasta el az előterjesztést, de állítása szerint korábban arról volt szó, hogy a szakbizottságra szakirányú képzettséggel rendelkező külsős tagokat delegáltnak, a Fidesz ennek eleget is tett, de szerinte a Kutyapárt nem. Fonti szerint lehet, a Kutyapárt lehet, nem tudott elég képzettséggel rendelkező embert találni. Bár ehhez hozzátette, hogy „a képviselők sem rendelkeznek mind diplomával, de ez nem is elvárás”. Fonti szerint „a kommunikáció az aranyat ér, mondjuk amennyi emailt váltottunk, talán erről is tájékoztathattak volna”.

Fonti Krisztina az alakuló ülésen – Fotó: Huszti István / Telex
Fonti Krisztina az alakuló ülésen – Fotó: Huszti István / Telex

A polgármester erre úgy reagált, „sikerült elég nagy munkát adni a hivatalnak azzal, hogy az összes átruházott hatáskört júniusban az előző vezetés még visszaadta a testületnek” a polgármestertől.

Az szmsz-t végül a négy fideszes képviselőn kívül mindenki megszavazta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!