Kovács: Nem akarjuk azonnal magunkra haragítani a kerület lakosságát, hogy ingyen parkolhatnak akár hetekig

2024. október 3. – 10:07

Másolás

Vágólapra másolva

A testület egyetlen DK-s képviselője, Élő Norbert szerint a kerületben már nem lehet parkolni, a mellékutcákban a parkoló autóktól már szinte közlekedni sem. A képviselő szerint „ebben egy felelős önkormányzatnak valamit tennie kell. Az új körbeszerzéseknél arra is kell gondolni, hogy ezt fogjuk kezelni”.

A polgármester erre úgy reagált, „nem szeretnénk azonnal magunkra haragítani a kerület lakosságát, hogy ingyen parkolhatnak akár hetekig”. De mindent meg fognak tenni, hogy időben meglegyen a közbeszerzés, de Kovács szerint a kerületiek is megértik, hogy nem akarták, hogy még a Pokorni-féle vezetés 30 hónapra leszerződjön egy céggel.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A fideszes Fonti Krisztina azt mondta Kovácsnak, hogy „mind az időtartamról, mind a technikai tartalomtól tudott volna tárgyalni, nem volt megkötve a keze, ezzel el tudta volna kerülni, hogy káoszba fulladjon a parkolás”.

Ezután hosszasan arról beszélgettek, hogy vagyonvesztés-e, ha eladnak önkormányzat ingatlanokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!