Lázár segítségét kérte a térség fideszes képviselője, miután a mezőtúri gimnázium leomlott vakolata egy diák autójára zuhant

2024. október 3. – 11:12

Másolás

Vágólapra másolva

A mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium egy márciusi tájékoztatás szerint 1,7 milliárd forintos közbeszerzésből újult volna meg, de Lázár János építési és közlekedési miniszter 2022 májusa óta már több mint 270 beruházást függesztett fel, köztük a mezőtúri gimnázium felújítását is.

Ennek köszönhetően az iskola homlokzata több helyen veszélyes, szerdán pedig egy diák autójára zuhant a homlokzat vakolatának egy része, károkat okozva az autóban. Az autó egy járda mellett parkolt.

A vakolatomlásban megsérült autó – Fotó: Bontovics Ignác
A vakolatomlásban megsérült autó – Fotó: Bontovics Ignác

A Telex megkereste a térség országgyűlési képviselőjét, a fideszes Herczeg Zsoltot, hogy megtudjuk, milyen lépések várhatók az iskola állagjavítása és a diákok testi épségének megóvása érdekében.

Herczeg válaszolt lapunk megkeresésére. Azt írta, hogy kormány egy korábbi határozatával döntött az iskola két épületének komplex fejlesztéséről. „Még ezen döntés előtt, polgármesteri időszakomban az előkészítő munkák, tervezés elkezdődött, a kiviteli tervek elkészültek. Ezt követően az illetékes Minisztérium háttérintézménye lefolytatta a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást. Az eljárás sikeresen lezárult. A beruházás forrása időközben a Karcagi Szakképzési Centrum számlájára került. A Szakképzési Centrum részemre eljuttatott információ alapján a nyertes ajánlattevő nem írta alá a kivitelezésre vonatkozó szerződést” – írta a képviselő.

Herczeg tájékoztatása szerint ezután „a mindenki által ismert gazdasági nehézségek miatt” a kormány a korábbi határozatát visszavonta. „2022 májusától országgyűlési képviselőként folyamatosan szorgalmaztam a projekt megvalósítását. Tárgyaltam a KIM illetékes államtitkárával és helyettes államtitkárával, akik támogatásukról biztosítottak. Lázár János miniszter úrral is több alkalommal egyeztettem a megvalósítás szükségességéről, fontosságáról” – írta.

Az országgyűlési képviselő közölte: szerdán Mezőtúr város polgármestere tájékoztatta őt a történtekről, ezért ismét miniszterhez fordult a felújítás mielőbbi megkezdése érdekében. Herczeg azt is írta a Telexnek, hogy a minisztertől azt is kérte, hogy a fennálló balesetveszély elhárítására biztosítsanak forrást az iskola fenntartója részére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!