Megemelik a képviselők fizetését is

2024. október 3. – 10:02

Másolás

Vágólapra másolva

Az alpolgármesterek után az önkormányzati képviselők, a bizottsági elnökök, tagok és tanácsnokok fizetéséről vitáztak. Kovács Gergely azt javasolta, hogy a tiszteletdíjakat a jövőben a minimálbérhez igazítsák, ami jelenleg 266 ezer forint.

A képviselők havi fizetése eddig 180 ezer forint volt. Pluszpénz jár még akkor, ha bizottságokban is benne vannak. A polgármester szerint „Magyarországon az önkormányzati képviselőknek ma olyan tiszteletdíja van, ami arra kényszeríti őket, hogy amellett 8 órás munkát végezzenek. Ebből fakadóan nem tudják a napi 8 órát a képviselői munkájukkal tölteni”.

Az új fizetéseket végül a testület megszavazta, csak a négy fideszes képviselő szavazott nemmel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!