Tordai Bence: Orbán Viktor beszéde annyira volt izgalmas, mint egy tsz-elnök beszámolója

2024. szeptember 30. – 14:12

Másolás

Vágólapra másolva

Megkülönböztetett figyelemmel köszöntötte a parlamentben Orbán Balázst Tordai Bence, a Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője. Úgy tűnik, még nem érkeztek meg a közvélemény-kutatások eredményei arról, hogy maradhat-e a miniszterelnök politikai igazgatója a posztján a múlt heti botránya után, tette hozzá.

„Az a beszéd, amit Orbán Viktor tartott, nagyjából annyira volt izgalmas, mint egy tsz-elnök beszámolója”

– folytatta Tordai. Sokkal izgalmasabb volt szerinte Orbán Balázs 1956-os gondolatmenete. Felolvasta a politikai igazgató szavait, amely világraszóló botrány lett szerinte.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Ez nem egy rossz megfogalmazás volt Tordai szerint, hanem Orbán Viktor politikájának logikus meghosszabbítása, a miniszterelnök ugyanis a háború eleje óta következetesen azt mondja, hogy Ukrajnának nem kellene védekeznie.

Tordai szerint az 1956-os örökségből tanulva Magyarországnak kellett volna az ukrán honvédők legnagyobb támogatójának lennie. Ehhez képest a magyar kormány tüske a köröm alatt, és Putyin csatlósaként próbálja az egységes kiállást, Ukrajna védekezését ott gáncsolni, ahol csak tudja.

A Párbeszéd frakcióvezetője szerint egyetlen háborúpárti figura van ma: Vlagyimir Putyin, aki elindította a háborút, és aki lezárhatná, ha kivonulna az általa megtámadott szuverén Ukrajnából. „Ha valaki támogatja a háborút, éppen önök azok, nem éppen kedves fideszes és KDNP-s képviselőtársaim” – fogalmazott Tordai.

A magyar szuverenitásról beszél a kormány, miközben az orosz hackerek feltörték a Külgazdasági és Külügyminiszter informatikai rendszerét, az orosz tankönyvben pedig fasiszta felkelésként írnak a magyarországi 56-os forradalomról. „Szégyenteljes és hiteltelen, amit ebben a témakörben nyújtottak” – mondta a Párbeszéd frakcióvezetője, aki szerint hitelességi, legitimációs és erkölcsi válságban szenved a kormány a következő másfél évben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!