Simicskó István: Mélyen egyetértünk a miniszterelnökkel

2024. szeptember 30. – 14:42

Másolás

Vágólapra másolva

Megköszönte a miniszterelnök tájékoztatóját Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője. Köszönetet mondott az árvízi védekezésben résztvevőknek is, de a legfontosabbnak mégis azt tartja, hogy a kormány időben meghozta a szükséges döntéseket. „Magyarország megmutatta, hogy képes egy ilyen árvízzel szemben is összefogni és védekezni” – fogalmazott Simicskó, és történelemórát tartott az 1838-as árvízről.

A KDNP kiemelten fontosnak tartja a Gondosóra-programot, ami azt mutatja a frakcióvezető szerint, hogy a kormány emberközpontú politikát folytat. Simicskó nagyon sok olyan idős emberrel találkozott, aki örömmel viseli a Gondosórát. Mélyen egyetért a KDNP Orbán Viktorral a gazdasági kérdésekben is, és családbarát pártként örömmel látják, hogy a kormány évről évre támogatja a családokat.

Simicskó szerint a kormány komoly eredményeket ért el a keleti nyitás politikájában is, és a KDNP messzemenőkig támogatja ebben a kérdésben is a kormányt. A migráció kérdésében is „egyértelmű és világos a kormány álláspontja” a frakcióvezető szerint. A jó hír, hogy a KDNP álláspontja is pont ugyanez. „Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország a világon” – jelentette ki Simicskó István, aki szerint minden a legnagyobb rendben Magyarországon.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!