Áder János és Nagy István összekacsintva ismerte el, hogy lehet kamuzással pénzt szerezni az EU-tól

Áder János volt köztársasági elnök és Nagy István agrárminiszter egy podcastban maguk ismerték el, hogy Magyarország milyen fogalmazási trükkel hív le klímaalkamazkodásra szánt pénzeket öntözési célra az Európai Uniótól.

Sokat elárul Magyarország sérülékenységéről az, hogy míg a Duna völgyében rég nem látott árvízzel küzdöttünk, addig az ország nagy részén a talaj mélyebb rétegeiből még mindig rengeteg víz hiányzik, gyakorlatilag most is aszály van. Évek óta jelen van a közbeszédben, hogy ne legyünk többé az átfolyó vizek országa, tároljunk minél több vizet, de csak lassú változás látszik ebben. Az aszály okozta károkat legkönnyebben a mezőgazdaság tudja forintosítani, nem véletlen, hogy Áder János pont Nagy István agrárminisztert kérdezte a podcastjában.

A köztársasági elnöki megbízatása után Áder a környezetvédelem felé fordult, és Kék Bolygó Alapítványával afféle influenszerként foglalkozik a témával. Naggyal most a szeptember közepi árvizet vették végig, és a főbb védekezési mozzanatok ismertetése után az aszályra fordultak rá. A videóban 14:40-től következik mindez:

Magyarországon évtizedek óta arról hallani, hogy még nagyobb területeket kéne öntözni, de ebben sem történtek óriási előrelépések. Nagy a beszélgetésben megemlítette, hogy az Európai Unió egyáltalán nem nyújt anyagi támogatást ahhoz, hogy öntözésre használjunk fel vizeket. Ennek ellenére Magyarország megpróbált erre pénzt szerezni.

„Akkor, amikor a magyar kormány az MFF-programba (az unió hosszútávú pénzügyi keretei) beillesztett egy egymilliárd eurós kérést arra, hogy öntözésfejlesztési programot hajtsunk végre, akkor az volt az első, amit kihúztak, hogy nem lehet uniós fejlesztési forrást öntözésre használni” – mondta az agrárminiszter. Ezt a szabályt az unió az ivóvízbázis védelme érdekében hozta, válaszolta a miért kérdésre.

Áder erre – jogosan – megjegyezte, hogy nem csak az ivóvízbázis rovására lehet az öntözést fejleszteni, hanem vízvisszatartással, felszíni vizek elvezetésével, talajvíz felhasználásával, csatornákban tárolt vízzel is lehet öntözni. „Ezért kellett nekünk is megváltoztatni a nyelvhasználatot. Nem azt mondjuk, hogy öntözési célú vízfelhasználás, hanem azt mondjuk, hogy ökológiai vízpótlás-rendszer kiépítése” – mondta erre Nagy. Majd Áder kajánul hozzátette: „Használjátok a biodiverzitás szót, az általában rögtön működni szokott.” Nagy pedig helyeselt: „Az európai központ szereti. Megtaláltuk ennek a módját.” A miniszter ezután arról beszélt, hogy ezekkel a pályázatokkal a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Pluszból (Kehop) tudtak pénzt szerezni.

A Kehop Plusz persze nem egészen ezért jött létre, abból a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra, települési vízellátásra, szennyvízelvezetésre és -tisztításra, szennyvízkezelés fejlesztésére, a hulladékgazdálkodással és kármentesítéssel kapcsolatos fejlesztésekre lehet pénzt igényelni. De ebből támogatnak természetvédelmi és élővilág-védelmi fejlesztéseket, energiahatékonyságot növelő beruházásokat és megújuló energiaforrások alkalmazását is. Ezekbe a kategóriákba az öntözés fejlesztése, amely elsősorban a vízhasználatot növeli – bár az ehhez betárazott víznek kétségkívül lehetnek pozitív ökológiai hatásai – , nehezen gyömöszölhető bele.

A Kehop mellett ugyanakkor vannak olyan alapok, ahonnan lehetne öntözésfejlesztésre pénzt szerezni. A Közös Agrárpolitika (KAP) például erre hivatott, és idén júliusban Nagy István pont a KAP magyar aloldalán számolt be arról, hogy több mint 1200 öntözési projekt kapott támogatást az agrárminisztériumtól. A Vidékfejlesztési Programban öntöző telepek üzemeltetésére, fenntartására, illetve új öntözési beruházások előkészítésére lehetett pályázni. Ebből is kiderül, hogy az EU támogatja az öntözést, csak a kettős finanszírozást próbálja elkerülni. Ahogy egy ökológiai szakember fogalmazott nekünk: „Ez olyan, mintha Magyarország a klímaalkalmazkodási forrásokra nem tartana igényt, nem érezné ezt a problémát szükségesnek, hanem próbálná a forrásokra vonatkozó előírásokat kijátszani.”

Ezzel együtt vannak olyan projektek – ilyen például a Homokhátság vagy a Nyírség vízpótlásának terve –, amelyek vegyesek, az ökológiai, klímaadaptációs célok megférnek bennük a gazdaságiakkal. A mezőgazdasági profit növelése és az élelmezésbiztonság fenntartása is támogatható, csak nem mindegy, melyik kalapból.

Áder és Nagy a beszélgetésükben arra mutattak példát, hogy hogyan lehet zöldre festeni egy szürke infrastruktúra-fejlesztést, ami nem feltétlenül van összhangban a klímaalkalmazkodással vagy a természetvédelemmel.

.A nyelvhasználat-váltás nem most kezdődött. Míg az öntözéses gazdálkodásról szóló 2019. év CXIII. törvényben korábban öntözési közösségek szerepeltek, ma már fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek nevezik ugyanezeket. Sajnos egy névváltás viszont önmagában nem garantálja azt, hogy egy öntözési közösség egyszerre fenntartható vízgazdálkodást folytatóvá válik. Pedig az alapvető cél ez lenne. A magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervben is vízpótlórendszerekről emlékeznek már meg, míg a dokumentum egy korábbi tervezetében ugyanezeket még főművi öntözőrendszerekként tárgyalták.

Az átcímkézés nem mindig működik, ahogy azt a témát követő forrásunk mondta, „két éve, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) vízgazdálkodásra fordítható forrásai közül egyetlen, szavakkal zöldre festett projekt sem ment át a szűrőn, így bukott el a vízügyi ágazat százmilliárdos fejlesztési forrásokat, amik most fájóan hiányoznak az árvízi és aszály miatti védekezéskor.”

Az agrárminisztériumot többször is kerestük az adásban elhangzott kijelentésekkel kapcsolatban, hogy nem gondolja-e Nagy István károsnak, hogy zöldre próbálnak festeni projekteket, de egyelőre nem kaptunk választ.