Szalay-Bobrovniczky szerint már kétezren jelentkeztek önkéntes tartalékosnak a nyári kampány óta

2024. szeptember 30. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

Meghaladta a kétezret azok száma, akik szerződést kötöttek és csatlakoztak a Magyar Honvédséghez azóta, hogy a honvédség elindította területvédelmi tartalékos kampányát – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A miniszter az MTI-nek küldött közleményében azt is írta, hogy amióta a kampány elindult, „ennyi önkéntes még soha nem jelentkezett a haderőbe”.

Szalay-Bobrovniczky arról is írt, hogy a tartalékosok olyan feladatokban is részt vesznek, mint például a határ- vagy árvízvédelem. Utóbbiban a mostani árvíz idején is részt vettek.

Magyar Péter egy hete Facebook-bejegyzésben szólította fel a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra, hány tartalékos dolgozott az árvízvédelmen, illetve, hogy

  • mennyi adófizetői pénzből népszerűsítik az önkéntes tartalékosságot;
  • mennyibe kerül az önkéntes tartalékos állomány évente;
  • illetve hogy az utóbbi három évben ezek a tartalékosok milyen bevetésen vettek részt.

Az önkéntes tartalékosságot annyira promózza a kormány, hogy amellett, hogy kisebb és nagyobb plakátokon bárki belefuthat az utcára kilépve az erről szóló plakátokba, még pluszpontot is kínálnak érte a felvételiken.

A Tisza Párt elnöke többször hiányolta a tartalékosokat az árvízvédelmi védekezéskor. „Hol vannak a magyar honvédség katonái? Csak óriásplakátokon? És az állandóan emlegetett tartalékosok?” – kérdezte akkor Magyar, aki szerint az ilyen fenyegető árvízi helyzetek idején kellene elrendelni a veszélyhelyzetet. A kormány, pontosabban Menczer Tamás erre annyit tudott reagálni, hogy szerintük a kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar „még mint Vargáné élte gondtalan életét”.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!