Visszavonul Bősz Anett volt főpolgármester-helyettes

2024. szeptember 30. – 13:38

Másolás

Vágólapra másolva

Lejárt a főpolgármester-helyettesi megbízatása, ezért egy hosszú Facebook-posztban el is köszönt volt kollégáitól Bősz Anett, volt főpolgármester-helyettes. Posztjában nemcsak Budapesttől köszönt el, hanem bejelentette azt is, hogy lemond a DK-s tagságságáról is.

„Budapest, 150 szónak is 6 a vége: megtiszteltetés volt Veled dolgozni! Mindent köszönök! Ma nem csak a fővárostól, a politikai pályafutásomtól is búcsúzom. A Pest vármegyei közgyűlésben szerzett mandátumomról lemondtam, a DK-s tagságom a mai nappal megszűnik”

– írta Bősz Anett, akit két éve június 8-án választott humán területekért felelős főpolgármester-helyettesnek a Fővárosi Közgyűlés. Bősz Anettet a Demokratikus Koalíció (DK) jelölése alapján, Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára választották meg titkos szavazással két éve, miután a pozíciót addig betöltő Gy. Németh Erzsébet parlamenti mandátumot szerzett, és május elsején lemondott.

A közgyűlés Bősz Anett főpolgármester-helyettes illetményét a főpolgármesteri illetmény 90 százalékában, havi 1 millió 350 ezer forintban állapította meg. Emellett havi 202 500 forint költségtérítésre is jogosult volt.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a főpolgármester-helyettes megválasztása előtti vitában közölte, szerinte „rossz üzenet” Bősz Anett jelölése, és „egyértelműen politikai kinevezettnek” nevezte őt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!