Magyar Péter a közmédiában: Önök éjjel-nappal hazudnak, akkor is, amikor kérdeznek

2024. szeptember 26. – 07:33

Magyar Péter a közmédiában: Önök éjjel-nappal hazudnak, akkor is, amikor kérdeznek
Forrás: MTVA

Másolás

Vágólapra másolva

„Vannak még csodák. Ma bejelentettem, hogy október 5-én megyünk a köztelevízió elé. És mi történik? Holnap reggel 7:30-kor az M1, 7:50-kor pedig a Kossuth rádió vendége leszek” – írta a Facebookon Magyar Péter szerdán. Magyar egyszer volt eddig a közmédia vendége, a júniusi választás előtti listavezetői vitán, amit több politikai elemző szerint is kifejezetten az ő nyomására tartottak meg. A közmédia még szerdán kitett egy cikket a hirado.hu-ra, amiben azt írták, hogy ezúttal pont nem Magyart hívták, hanem a Tisza fővárosi listavezetőjét, Ordas Esztert, de Magyart kapták.

Az M1-en Magyar csütörtökön reggel azzal kezdett, hogy örül, hogy 218 nap után végre beülhetett a közmédiába, mire a csatorna műsorvezetője a fentiekkel folytatta. A Tisza Párt vezetője azzal reagált, hogy az lehet, hogy jobban érdekli a nézőket, hogy 75 milliárd forintot lopnak el szolidaritási adó címén, vagy hogy miért van csődben Magyarország, esetleg, hogy most 55 ezer milliárd forint az államadósság, és közben szétesnek a szolgáltatások, nem működnek a liftek, és ha valaki bemegy a Heim Pálba hasi problémával a gyerekével, akkor van, hogy jövőre kap időpontot hasi ultrahangra.

Bezárnak a posták, szülészetek, elege van mindenkinek

„Önök éjjel-nappal hazudnak, akkor is, amikor kérdeznek” – mondta Magyar a műsorvezetőnek, majd Szentkirályi Alexandráról is beszélt, aki szerinte nevetséges TikTok-videókat gyárt.

Magyart eredetileg a fővárosi ügyekről akarták kérdezni, így megesett, hogy érintőlegesen sikerült is ezt szóba hoznia a műsorvezetőnek. Így beszélt Magyar Tordai Csabáról, Karácsony Gergely jogi főtanácsadójáról, akiről a Tisza Párt arca azt mondta, hogy általános meghatalmazással jár el a főpolgármester nevében minden ügyben, illetve egy szürke eminenciásként emlegette őt Magyar, amikor arról kérdezték, valóban nem ül-e be a fővárosi közgyűlésbe. Magyar arról is beszélt, hogy nem vesznek részt a fővárosi mutyiban. „Tarlós István cégvezetőinek egy részét átvette Karácsony Gergely, kéz kezet most” – mondta egyebek mellett. Magyar Péter a műsorvezetők kérdéseivel alig törődve használta fel a közmédia minden egyes másodpercét arra, hogy eldaráljon mindent, amiről szerinte nem számol be a közmédia. Köztük, hogy sorra zárják be a vidéki szülészeteket, a postákat, elege van az embereknek az Orbán–Gyurcsány-vezetésből is, és a köztévé erről sem beszél.

Fél évig egyetlen egyszer sem engedtek be ide – mondta Magyar, aki szerint két hete kezdték el ezeket a meghívásokat küldeni, de szerinte csak azért, mert októberben Strasbourgban összecsaphatnak, amikor megvitatják az Európai Unió Tanácsának magyar soros elnökségi programját. A meghívások és a mostani jelenléte ellenére még október ötödikén megtartják a tüntetést a köztévé előtt, de továbbra sem megy be harmadikán a köztévébe vitatkozni Orbán Balázzsal, mert „nekem nem az a dolgom” – fogalmazott.

Bejöttek a Diákhitel-szerződések

„Ha ön is behoz más témákat, akkor mi is szeretnénk behozni más témákat” – reagált a műsorvezető, de Magyar folytatta a monológját. A Diákhitel-szerződésekről is próbáltak információt kapni tőle, mire Magyar azzal jött, hogy Hadházy Ákosnak már minden kérdésére válaszolt. Nem tért ki arra, hogy Hadházy továbbra is válaszokat vár a kérdéseire.

„Beszéljünk arról, hogy miért kellett volna nekem fals szerződéseket kötnöm 50 millióért a TV2-vel, azért, hogy éjjel kettő és három között a Diákhitel-termékeket népszerűsítsük” – mondta Magyar, miután arról kérdezték, hogy Trentin Balázs hogy került a Tisza Pártba. Trentin Balázs neve pár nappal ezelőtt került be a nyilvánosságba, amikor a Szabad Európa beszámolt arról, hogy a Hadházy által kikért szerződések alapján Magyar Péter a Diákhitel Központ vezetőjeként több olyan céggel is szerződött, aminek ez volt az egyetlen bevételi forrása. Többek között a Troia Media Kft.-t említik, aminek Trentin Balázs a tulajdonosa. A Szabad Európa szerint Trentin a Tisza Pártnak is dolgozott a tavasz és a nyár folyamán. Ezt Magyar Péter is megerősítette, de állítása szerint azelőtt nem találkozott vele.

„Jelenleg stagnál a GDP, most már csak a negyedik legmagasabb az infláció Európában. Soha ilyen magas költségvetési hiány nem volt Magyarországon” – mondta még Magyar a műsorban, ahol szóba hozták Magyar volt barátnőjét, Vogel Evelint is, aki az Indexnek adott videóinterjúban több erős állítást is tett.

„Nekem ez egy borzasztó csalódás, hogy (…) elárulta a politikai közösségét, és arról sem számoltak be a köztelevízióba, gondolom, hogy azért állt most ki a kamerák elé, mert havi ötmillió forintot kap (…)” – mondta Magyar, aki azt is állítja, hogy van erre bizonyítéka.

„De szerintem jobban érdekli a magyar embereket, hogy Lázár János miért állított le két éve minden vasúti fejlesztést, miért törnek el a váltók”, ezek érdeklik az emberek az embereket, hogy miért szegényednek el a magyarok, hogy lehetünk mi a legszegényebb ország, miközben a közmédiában minden csillog-villog, és rengeteg pénzt kapnak erre.

Még egy kérdést kapott a végére Magyar, mégpedig, hogy a Tisza Párt EP-delegációjának minden asszisztense külföldi lesz-e, és hogy ez miért lesz így, mire Magyar azt felelte – mielőtt még az utolsó percben tovább darálta, mi minden problémát lát Magyarországon –, hogy vannak külföldi asszisztensek, de ez bevett dolog az Európai Parlamentben, és hazugság, hogy csak külföldi asszisztenciájuk lesz. „Azt hiszem, négy külföldi asszisztens van, és a mi delegációnknak azt hiszem, kb. 20 asszisztense lesz összesen” – mondta.

„Nem azért jöttem, hogy fölkérdezzen”

Az adásnak kb. 7:45 körül lett vége, Magyar pedig 7:50-re már a Kossuth rádióba volt hivatalos, így öt perce volt átérni ide, 7:51-kor pedig már be is kapcsolták az adásba.

Itt is a fővárosi közgyűléssel konferálták fel.

„Jó reggelt kívánok, szerkesztő úr, sok év után, utoljára akkor találkoztunk, amikor még a Diákhitel Központot vezettem” – mondta Magyar, majd itt is elmondta, hogy 218 nap után megengedték, hogy beüljön.

„Én most nem azért jöttem, hogy engem itt fölkérdezzen” – mondta Magyar, amikor a fővárosról vagy bármiről kérdezték volna. „Engedi, hogy műsorvezetőként kérdezzek? Miért nem tiszteli meg a fővárosi hallgatóinkat (…)?” – kérdezte a Jó reggelt, Magyarország! szerkesztője a csütörtöki adásban, amikor bele tudott kérdezni olykor Magyar monológjába.

„Nem hagy szóhoz jutni?” – próbálta visszaszerezni a szót a műsorvezető, mire Magyar azt mondta, hogy „nem, mert nem jutottam szóhoz 218 napja”. „Ez nem egy kampányműsor” – mondta erre a szerkesztő Magyarnak, aki erre azzal jött, hogy Orbánnak bezzeg ezt nem szokták mondani, amikor beül pénteken reggel a Kossuth rádióba, ahol „előre megírt kérdésekre válaszol”.

„Ha hívnak, mint a fideszes potentátokat, egy héten hatszor, akkor rövidebben fogok válaszolni” – mondta, amikor felrótták neki, hogy egy szuszra ezer más dolgot is mond, nemcsak a kérdésekre felel.

Az érezhető volt, hogy a Kossuth rádióban próbálta erősebbre húzni a kontrollt Magyar fölött a műsorvezető, de csak egy hajszállal tudta jobban mederbe terelni a beszélgetést – vagy inkább beszédet. Magyar minden kritikára keményen reagált, például úgy, hogy „szerkesztő úr, ne hazudtoljon meg”. Ezt akkor felelte, amikor azt mondta neki a műsorvezető, hogy a Tisza Párt budapesti programja nincs fent a párt honlapján.

„Egy egyszerű kérdést feltehetek? Megengedi, hogy föltegyek egy kérdést, vagy nem?” – próbálkozott hosszan a műsorvezető.

„Szerkesztő úr, miért hazudnak itt? Fél évig nem engedtek be, írtam levelet. Arról beszámoltak, hogy (…)” – mondta még Magyar, mire közbeszólt a műsorvezető, hogy „ne haragudjon, én kérdezek, ez egy interjú. (…) Azt mondják magáról, hogy erőszakos, lehet, hogy ezért mondják?” A műsorvezető aztán azt is mondta, őt nem is a magánélete érdekli a Vogel Evelin-interjú nyomán, hanem az, hogy abban az interjúban Vogel azt mondta: az ő saját baráti köre volt, amivel megalapították a pártot. A kérdés az lenne, hogy mentek-e el a pártból Vogel Evelin baráti köréből emberek, vagy nem.

A műsorvezető közben odaszúrta Magyarnak, hogy nagyon megváltozott a régi viselkedéséhez képest, mire Magyar azzal reagált, hogy amikor még a Diákhitel Központ vezetőjeként ült ott, akkor „fel kellett olvasni nekem is a rogáni propagandát, szerkesztő úr”.

A fenti kérdésre a Tisza Párt vezetője egyébként azt mondta, hogy a pártja olyan, mint egy multi, mennek el emberek, de sokan akarnak csatlakozni is.

A beszélgetést a műsorvezető azzal zárta, hogy „jó lenne egy rendes interjút készíteni, amikor meghallgatjuk egymást higgadtan”, közben pedig az egyre halkuló Magyart lehetett még hallani, amint lekeverik a monológja közben.

„Én is jobban szeretem a nyugodt hangulatú interjúkat”

A Tisza vezetője a köztévé épületében forgatott is. A videóban elhangzott, hogy nem akarták hagyni, hogy felvételt készítsen ott. Szerinte az M1 stúdiójában egy váratlanul nyugodt beszélgetésben volt része, „remélem, hogy az M1 nézői talán ma reggel végre igazságot is hallhattak” – mondta.

A Kossuth rádióban lezajlott beszélgetésről azt mondta, itt már egy más hangulatban folyt a diskurzus, szerinte nagyon nem tetszett a szerkesztő úrnak, hogy beszélt arról, hogy a kormány nem igazán családbarát, és a többi.

Szerinte a műsorvezetőt nem is igazán érdekelték a válaszok, sokkal inkább arról akart beszélni, hogy mennyiszer meghívták őt oda, de szerinte nem ez az igazság. Még a választások után sem engedték be. „Természetesen én is jobban szeretem a nyugodt hangulatú interjúkat, még akkor is, ha kemény kérdéseket kapok” – mondta Magyar, megemlítve a szerdai ATV-s beszélgetést. Kitért arra is, hogy arra nem akartak reagálni, hogy eddig minden helyreigazítási pert elvesztettek vele szemben – mondta még.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!