OVF szóvívő: A Duna felső szakaszaival ellentétben a déli részeken még folyamatos az áradás

2024. szeptember 22. – 11:57

Másolás

Vágólapra másolva

A déli dunai szakaszokon még folyamatos az áradás, a felső szakaszokon pedig már elkezdődött az apadás – mondta Siklós Gabriella az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője hozzátette,

az árhullám Dunaföldvár térségében jár és az alsóbb szakaszok felé tart, ahol hétfőre-keddre várják a tetőzést.

Siklós szerint mindenütt elkészültek a védekezési munkákkal, felépítették az ideiglenes védműveket. Az OVF szóvivő szerint szintén jó hír, hogy a fenti szakaszon, a Szigetközben már kicsit gyorsult az apadás mértéke, a Dunakanyarban viszonylag még lassabb, de azt várják a szakemberek, hogy itt is felgyorsulhat majd.

Siklós kitért arra is, hogy még mindig az árvizes jelenségek okozzák a legtöbb gondot a vízügyi szakembereknek. Egyre többfelé találnak buzgárokat, jelennek meg szivárgások, csurgások, amiket azonnal kezelni kell.

A folyó alsó szakaszain a vízügyi igazgatóságok szakemberei, illetve átvezényelt kollégák is dolgoznak, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetése pedig abban az esetben érkezik a helyszínre, ha azonnali beavatkozásra van szükség – mondta a szóvivő, aki erre példaként megemlítette Pilismarótot, ahol 16 órás megfeszített munkával érték el, hogy ne szakadjon át a gát.
(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!