Orbán Viktor: legény a gáton

2024. szeptember 22. – 21:21

Másolás

Vágólapra másolva

Az árvízhelyzet természetesen elsősorban szakmai kérdés, a védelmi rendszerek kiépítése, a védekezés megszervezése és levezénylése ilyenkor a legfontosabb. Emellett azonban a gátak környéke ilyenkor politikai térré is válik, és a politikai kommunikációban is minden arról szól, hogyan licitálnak egymásra homoklapátolásban a politikusok, és ki tesz kit felelőssé melyik védmű el nem készüléséért. A Telexen cikkben és stúdióbeszélgetésben is elemeztük az árvízi védekezésnek ezt a vetületét, kezdeményező Magyar Péterrel és Orbán Viktor elalvó kampánycsapatával.

Azóta természetesen a miniszterelnök sajtósai és facebookosai is felébredtek, és nagyüzemben gyártják az árvízvédelmes videókat, amelyek egyszerre adnak valódi tájékoztatást a legfontosabb történésekről, illetve próbálják visszaépíteni Orbán korábbi vészhelyzetekben gondosan felépített válságmenedzser imidzsét.

A vasárnap esti videó jó példa erre. Orbán Viktor ezúttal Kisapostagon ellenőrzi az árvízi védekezést. A miniszterelnök korán érkezik, kezet fog, elvegyül, tájékozódik, érdeklődik, mindenkihez van egy jó szava, kedélyes, de határozott, cselekszik, de nem kapkod, még viccelődni is van energiája. Orbán a 47 másodperces videón tíz kézfogást is bemutat:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!