Ha nincs mit enni, a gyerekek kérhetnek a szomszédban, ha ott sincs ennivaló, mennek tovább, és valahol biztosan kapnak

A szegedi önkormányzat 2014-ben kezdett meg egy antiszegregációs programot, ennek keretében a Cserepes soron lévő szegénytelep – avagy szegregátum, slum, gettó – felszámolása hét éve kezdődött meg. Berki Boglárka szociológus és közgazdász 10 éven át kutatta a Cserepes sori helyszínen a mélyszegénységben élő roma családok életmódját és körülményeit, valamint a telepet felszámoló antiszegregációs program működését. Szegénység, szegregáció és társadalmi integráció az emberi kapcsolatok vizsgálatának tükrében címmel Szegeden, a Kétfarkú Kutya Népfőiskola keretében tartott előadásában számolt be tapasztalatairól.

A kutató könyvet írt a feltárt eredményekről Korlát és menedék címmel. E szerint

Magyarországon 2011-ben több mint 1630 szegregációs telep volt, amelyeken mintegy 300 ezer ember élt,

a többségük mélyszegénységben. A hivatalos álláspont és az előítéletek szerint a szegregációs telep egyértelműen rossz, lebontandó, eltakarítandó. A szegregátumból és a nyomorból nagyon nehéz kitörni, de az abban élők egyfajta saját szociális hálót működtetnek, ami segíti őket a túlélésben. Ezért Berki Boglárka szerint nem csak korlát, hanem menedék is a szegénytelep.

A kutató feltárta, hogy a mélyszegénységben élőknek biztonságot, mindennapi boldogulást, sőt még önbecsülést is ad, hogy a szegregált telepükön laknak, és részei az ott élők együttműködésének. A társadalmi tőke, azaz a segítő emberi kapcsolatok hálója, az együttérzés és a sorsközösség azonban megnehezíti a telep elhagyását.

Berki Boglárka saját tapasztalatából mutatta be a közösségi túlélés hatékony, mindennapi módszereit.

Amikor az egyik lakónál kikapcsolták a villanyt, átszólt a szomszédnak, aki erre azonnal átdobott egy hosszabbítót, és máris volt villany a hálózatról lekapcsolt lakásban.

A szegedi Cserepes sor évtizedeken át a város igen rossz hírű környéke volt, lepusztult, omladozó házak, szeméthalmok jellemezték. Az 1950-es években épült házak először középosztályi lakóhelyek voltak, a szegénytelep az 1970-es évektől alakult ki a roma családok beköltözésével. Berki Boglárka könyvének adatai szerint a felszámolás kezdete előtt, 2011-ben 217 ember élt ott komfort nélküli vagy félkomfortos, jórészt vályogházakban. A felnőttek háromnegyedének végzettsége 8 általános vagy kevesebb volt, és majdnem ugyanekkora arányban voltak munkanélküliek.

A terület, a lakások, és a házak egy része önkormányzati, másik része magántulajdon volt. A város önkormányzata egy országos program részeként kezdett hozzá 2017-ben a Cserepes sori szegregátum intenzív felszámolásához, a lakók elköltöztetéséhez és a házak lebontásához. A telep felszámolása először nem ment könnyen, az ott élőket meg kellett győzni arról, hogy jobban járnak, ha elköltöznek.

Illegális lakásfoglalók és tulajdonosok

A lakók egy része illegális lakásfoglaló volt, akik egy korábban felszámolt, másik szegedi szegregátumból előbb falura költöztek, de ott nem fogadták be őket, ezért visszamentek Szegedre. Az illegális lakóknak az önkormányzat eleinte nem akart másik bérlakást adni, ezért ragaszkodtak a telepen maradáshoz. Köztük voltak olyan lakók is, akiknek éppen volt munkahelyük, de a bontások megkezdése után inkább nem mentek be dolgozni, mert nem tudták, az önkormányzat utasítására a telepet felszámoló munkások mikor bontják le majd az ő házukat, és attól tartottak, hogy nem lesz hova hazamenniük.

Berki Boglárka szerint ezt úgy sikerült később megoldani, hogy az önkormányzat előre közölte a bontások idejét. Azután az is segített, hogy az önkormányzat idővel hozzájárult, hogy az illegális lakáshasználók is igényelhettek szociális bérlakást, ha megfeleltek a feltételeknek, azaz volt munkájuk, a gyerekeik jártak iskolába, és az elvárt mértékben konszolidált volt az életvitelük.

A lakók másik része jogszerűen, számukra hivatalosan kiadott önkormányzati bérlakásban élt a Cserepes soron. Ők a telep felszámolása után egy másik helyen kaptak önkormányzati lakást, aminek örültek is, mert komfortosabb helyre költözhettek. Harmadik részük pedig tulajdonosa volt a háznak, amelyben élt. Tőlük az önkormányzat megvásárolta az ingatlant. A háztulajdonosok közül 4-5 még ma is ott él a Cserepes soron, mert eddig nem sikerült az eladási árban megegyezniük az önkormányzattal. Valószínű, hogy előbb-utóbb mindannyian elköltöznek, és az önkormányzat a vállalt határidőnél, 2029-nél hamarabb is teljesen felszámolhatja ezt a szegregációs telepet.

Kapcsolati tőke: a nyomortelep

Ám nem biztos, hogy mindez valóban megoldja a problémát, mert a szegregációs telepek a kutató szerint újratermelődnek. A társadalmi tőke, a segítő emberi kapcsolatok hálója, az együttérzés és a sorsközösség megnehezíti a telep elhagyását, és ez az oka annak, hogy a lakók tovább viszik magukkal az életmódjukat. Berki Boglárka ismeretei szerint

Szegeden jelenleg hat olyan terület is van, amely szegregációs telepként működik, vagy már igen közel áll ehhez.

A többségi társadalom egyes tagjai körében az előítéletek működnek, és van, hogy a szegregátumok lakóit az elköltözésük után ellenségesen fogadják máshol. Az egyik Cserepes sori család egy Szeged melletti kis faluban vett házat, amiről megjelent egy újságcikk. A cikket kommentelők, akik addig semmit nem hallottak a faluba költözőkről, tudni vélték, hogy „ezek nem dolgoznak” és hasonlók. Szegeden is előfordul, hogy a konszolidáltabb lakók inkább elköltöznek, ha szegénytelepről érkezők jelennek meg a közelükben, és a kiürülő lakásokba azok költöznek, akik jól érzik magukat a szegények között (vagy legalábbis nem zavarja őket).

A mélyszegénységnek sokféle oka és összetevője van, ezért a kitöréshez nem elég csak elköltözni, hanem többféle támogatás, segítség is kellene. Jó példa erre, mesélte Berki Boglárka, hogy az egyik Cserepes sori családfőnek sikerült munkát szerezni, teljesen hivatalos, bejelentett, szabályos állást. Az illető viszont azt mondta, ő ezt a munkát sajnos nem fogadhatja el, mert

ha ilyen hivatalos állása lesz, akkor a korábban felszaporodott tartozásait levonják a béréből, míg ha továbbra is feketén dolgozik, akkor zsebbe kapja a fizetését, és a levonások nélkül többet tud hazavinni a családjának.

Hasonló eset volt, mesélte a kutató, amikor az egyik telepen lakónak sikerült futármunkát szerezni. Ehhez kellett neki egy kocsi, társadalmi összefogással, adományokból sikerült is megvásárolni egy kis használt autót. A munka remekül ment, az illető szerette is, amit csinált. Amikor azonban elromlott a sokat használt kocsi, és Berki Boglárka közreműködésével adományozók segíteni akartak a megjavításában, a futár azt mondta, inkább ne. Az autó csak álljon ott az utcán, lássa mindenki a környéken, hogy már nem működik.

Elmagyarázta, hogy azért, mert amíg ment a kocsija, a telepen élők közül sokan megkérték őt mindenféle szállításra és fuvarozásra, de végül már annyi volt az ilyen igény és kérés, hogy nem győzte teljesíteni. Akinek nemet mondott, az megsértődött, és amikor neki volt szüksége valami másfajta segítségre, megtagadták tőle, holott amíg nem volt kocsija, addig ő is teljes mértékben, adok-kapok alapon benne volt az egymást kölcsönösen segítők hálózatában.

Berki Boglárka szerint mindez azt mutatja, hogy nem lehet a szegénységnek csak egyes elemeit, például a munkanélküliséget önmagában kezelni. Ahhoz, hogy valakinek valóban sikerüljön kiemelkednie a nyomorból, más is kell. A kutató úgy véli, a többségi társadalom szempontjai alapján nem lehet megérteni a szegregátumban élő embereket, ezért közelről kell megvizsgálni, szinte átélni az életformájukat ahhoz, hogy az felfogható legyen.

Csak együtt könnyebb

A mélyszegénységben élők kevésbé individualisták, mint a többségi társadalom tagjai, és erősebb köztük a szolidaritás, mint a jobb módúak körében. Ezért például befogadják egymást a még kicsi és kényelmetlen lakásokba is, ha valakinek nincs hol laknia, mert például lebontották az illető házát. A közösség tagjainak nap mint nap bizonyítaniuk kell, hogy a többiek szükség esetén számíthatnak rájuk. Aki ezt bizonyítja, azaz segít, az tarthat igényt a többiek támogatására.

A kutató gyakran egész napokat töltött el a roma családok körében, és úgy emlegeti őket, mint barátait. Nem szenvtelen kívülállóként szemlélte a mélyszegénységben élőket, hanem a lehetőségei szerint részt vett a gondjaik megoldásában, kisebb-nagyobb támogatásokat is adott és segítségeket is szervezett a családoknak. Látta, hogyan oldják meg a gondjaikat, és ennek alapján felismerte, hogy a rossz hírű szegregációs telep nagy biztonságot ad az ott élőknek, ezért nem könnyű őket onnan elmozdítani, és ha elmennek, máshová is elviszik az életmódjukat, amely számukra a mindennapi túlélést jelenti. Ez az egyik fő oka annak, hogy az egyik helyen felszámolt szegregációs telepek máshol újra megjelennek, és egész Magyarországon újratermelődnek a nyomortelepek.

A Cserepes sori telep egykori lakóinak a többsége mára elköltözött. A mélyszegénységen belül halmozottan hátrányos helyzetűek – az öregek, a betegek, a családtalanok – a szegregációs telep felszámolása során elszakadtak az ismerőseiktől, elvesztették azt a szociális hálót, amelyben addig úgy-ahogy meg tudtak élni. Közülük egyesek hajléktalanok lettek, mások meghaltak. A nyomorból pedig azok tudtak sikeresen kitörni, akiknek voltak és vannak működő kapcsolataik a többségi társadalom tagjaival.

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola szeptember 18-i programjára előzetesen több mint 220 érdeklődő volt a Facebookon. Közel felük ott is volt, és a telt házas előadás végén olyan sok kérdést tett fel a közönség, hogy szinte alig akarták elengedni Berki Boglárkát. A kérdezők mintegy negyede arról érdeklődött, ő hogyan tudna segíteni a mélyszegénységben élőknek.

A kutató a Telexnek elmondta: úgy látja, Szegeden kedvezőbb a helyzet, mint máshol, mert itt a középosztály tagjai nyitottak a segítségnyújtásra.

Ha hűtőszekrény kellett, három nap alatt sikerült szerezni. Mosógép kell? Az is meglett gyorsan, és egyetemi hallgatók segítettek a szállításban.

Berki Boglárka szerint Szegeden szerencsére vannak olyan szakemberek is, akik a munkájuk keretében foglalkoznak a mélyszegénységben élőkkel, de a hivatalos szintnél jóval magasabb színvonalon, emberi együttérzéssel fordulnak a segítségre szorulók irányába. Közben viszont azt is látni kell, hogy az összehasonlító kutatások szerint az egész Európai Unióban Magyarországon a legalacsonyabb a társadalmi mobilitás esélye, azaz aki szegény családba születik, igen nagy eséllyel egész életében szegény marad.