Csehországban megszűnt az árvízveszély

2024. szeptember 20. – 09:13

Másolás

Vágólapra másolva

Csehországban minden régióban apadnak a folyók, gyakorlatilag megszűnt az árvízveszély, már csak néhány helyen van magasabb szintű készültség – írja az MTI.

Az árvíz halálos áldozatainak száma hatra emelkedett, az eltűntek száma hivatalosan jelenleg nyolc.

A hordalékot takarítják a csehországi Mikulovice településen az árvíz elvonulása után 2024. szeptember 19-én – Fotó: Petr David Josek / AP / MTI
A hordalékot takarítják a csehországi Mikulovice településen az árvíz elvonulása után 2024. szeptember 19-én – Fotó: Petr David Josek / AP / MTI

A csehországi árvíznek a hivatalos becslések szerint most már százmilliárd koronás (1500 milliárd forint) lehet a kára. Az országban hiány van a statikusokból is, mert országszerte több ezer épületet kell átvizsgálni.

Továbbra is kisebb-nagyobb gondok vannak az áramszolgáltatással, a lakások fűtésével, a melegvíz-szolgáltatással és a vasúti közlekedéssel. Ez utóbbi teljes újraindítását a jövő hét elejére ígérte a cseh vasúttársaság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!