Sulyok Tamás azért nem találkozik Magyar Péterrel, mert nem avatkozhat be a pártpolitikai versenybe

2024. szeptember 19. – 12:35

Másolás

Vágólapra másolva

„A pártpolitikai versenybe a köztársasági elnök alkotmányos helyzeténél fogva nem avatkozhat be, abban nem vehet részt”

– ezzel az indoklással utasította vissza Sulyok Tamás köztársasági elnök a személyes találkozót, amelyet még múlt héten kért tőle Magyar Péter. Sulyok válaszában azt írta, megérti, hogy a Tisza Párt elnöke érvényesíteni akarja a párt álláspontját, a demokratikus politikai versenyhez azonban minden feltétel adott, a köztársasági elnök pedig csak az alaptörvényi keretek között őrködhet a demokratikus működés felett.

Magyar Péter csütörtöki Facebook-bejegyzésében hozta nyilvánosságra a köztársasági elnök válaszát, amelyet „udvariasan semmitmondónak” minősített.

„Javaslom elnök úrnak, hogy két palacsintasütés közben tanulmányozza az Alaptörvényt, ha egyébként nem tudná, hogy a köztársasági elnök személyében megtestesíteni hivatott a nemzet egységét. Illetőleg kérném, hogy szedje össze a bátorságát és a levelemnek a »köz«médiára vonatkozó részére is válaszoljon” – írta bejegyzésében a Tisza Párt elnöke.

Magyar korábban ugyanis azt írta, a találkozón személyesen tájékoztatta volna Sulyokot arról is, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnökeként 215 napja nem kap élő megszólalási lehetőséget az évi 140 milliárd forint adófizetői pénzből működő közmédiába. Ez szerinte sérti a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit, vagyis az Alaptörvénybe ütközik.

A Tisza elnöke szerint Sulyoknak kötelessége lenne, hogy egy ilyen súlyos árvízhelyzetben a nemzethez szóljon, „ha már az nem jut eszébe, hogy meglátogassa a gátakon napok óta megfeszített munkát végző több tízezer önkéntes honfitársát.”

Magyar Péter még múlt pénteken kért személyes találkozót Sulyok Tamás köztársasági elnöktől. A párt akkori közleménye szerint Magyar több millió magyar ember nevében szeretne egyeztetni az államfővel a „hazánkban tapasztalható erkölcsi, jogi, politikai és megélhetési válságról”, valamint a Tisza Párt programjáról. Kiemelték, főként az egészségügy, a közlekedés és az oktatás helyzetét tárgyalta volna meg az államfővel.

Magyar a levélben akkor azt is írta, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként kötelessége minden eszközt megragadni, hogy a több millió és egyre növekvő számú ember hangját, véleményét, akaratát képviselni tudja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!