2000 köbméter homokkal készülnek a Duna tetőzésére a Margit-szigeten

Legfontosabb

2024. szeptember 16. – 14:28

2000 köbméter homokkal készülnek a Duna tetőzésére a Margit-szigeten
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Reggel még lejjebb volt sokkal, lehet látni, hogy óráról órára jön fel a víz, már csak másfél méter és eléri a szigetet”

– mondta hétfő délelőtt Suha József, a Colas Hungária Zrt. dolgozója egy hatalmas halom homok, zsákokat töltő munkások és munkagépek gyűrűjében a Margit-szigeten.

Délelőtt 10 óra után nem sokkal heves esőzés és erős szél mellett a sziget több pontján is homokot szállító kamionokat, markolókat, illetve fővárosi és vidéki vállalatok dolgozóit lehetett látni a Margitszigeten. Több tucat munkás készült nagy erőkkel a Duna tetőzésére, de önkéntesek és katonák ekkor még nem jelentek meg.

„Éjszakára még többen lesznek, elvileg holnapra fog tetőzni”

– mondta a helyszínen a Margit-szigeti árvízhelyzetről Suha József hétfőn. Ő a Colas Hungária Zrt. alkalmazottjaként, 40 kollégájával együtt Heves megyéből érkezett hétfő reggel Budapestre, hogy homokzsákok töltésével és pakolásával segítsék az árvíz elleni védekezést. Suha elmondása szerint nem csak ők érkeztek vidékről, becslése szerint pedig összesen mintegy 10-12 cég munkásai dolgoznak a szigeten. Több fővárosi cég, többek között a Fővárosi Csatornázási Művek és Főkert a alkalmazottja is pakolta a homokzsákokat hétfő délelőtt.

„12 órázunk, reggel héttől este hétig leszünk” – mondta a dolgozó a Margit-szigeti szökőkútnál. A munka persze nem áll le hétfő este hétkor sem, a következő turnusban érkezők éjszaka, egészen kedd reggel 7-ig fognak dolgozni, mondta Suha. Azt hallotta, hogy a fővárosi és vidéki vállalatok alkalmazottjain kívül önkéntesek is fognak érkezni. Arról viszont se ő, se egy általunk megkérdezett fővárosi vállalat dolgozója nem tudott, hogy katonák is érkeznének-e a szigetre, de hétfőn az ország több pontján már ők is segítették a árvíz elleni védekezést.

Suha szerint a Duna vízállásának emelkedése miatt kedden le is fogják zárni a szigetet:

„Holnap már a gyalogosok se jöhetnek majd be”

– mondta a Colas Hungária dolgozója. A Hydroinfo előrejelzése szerint Budapesten kedden érheti el az árvízi védekezés II. fokozatát indokló szintet a Duna, mely Budapesten a hétvégén, szombatról vasárnapra virradó éjszaka tetőzhet.

Rengeteg homokkal készültek az árvízvédelemben résztvevő cégek. A dolgozó szerint mintegy 2000 köbméter homokot fognak felhasználni arra, hogy megvédjék a szigetet az áradó Dunától. Ekkora mennyiségű homokkal egy olimpiai medence négyötödét meg lehetne tölteni.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A legfontosabb feladat talán a sziget Margit híd felőli oldalához közel elhelyezkedő Margitszigeti Atlétikai Centrum és a mellette lévő Darnyi Tamás Úszóiskol megvédése az árvíztől, mondta Suha. Ezek a létesítmények ugyanis kifejezetten alacsonyan, nagyon közel a Dunához helyezkednek el, és ha ezeket elönti a víz, az több millió forintos kárt okozhat.

Persze a sziget belső részein elhelyezkedő épületeken kívül magát a szigetet is meg kell védeni az árvíztől. Egy fővárosi vállalat alkalmazottja azt mondta, hogy az egész szigetet körül fogják pakolni homokzsákokkal.

Az egész országban nagy erőkkel készülnek a közelgő árvízre. 12 ezer katona megy a gátakra, Orbán Viktor miniszterelnök minden külföldi programját lemondta. Az árvízhelyzetről szóló közvetítésünk itt érhető el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!