Gulyás: Nem azért javultak meg dolgok a kórházakban, mert Magyar Péter ott járt

2024. szeptember 12. – 11:36

Másolás

Vágólapra másolva

Az egészségüggyel kapcsolatban azt mondta miniszter, hogy a Magyar Péter által meglátogatott kórházakban nem azért javultak meg a dolgok, mert a politikus ott járt. Szerinte ennek alapesetben is így kell legyen, az a normális, ha a hibákat kijavítják. „Az, hogy a kórházakban rend és tisztaság legyen az kórházigazgatói felelősség” – mondta. Vitályos Eszter hozzátette: voltak olyan problémák, amiket Magyar Péter állított, de nem is léteztek.

A Karsai Dániel alkotmányjogász ügyében született döntésről, miszerint elutasították fellebbezését Strasbourgban, azt mondta a miniszter, hogy a kormány eddig sem tervezett változást, azok most megfelelőek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!