Egy nap alatt fél métert emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél

2024. szeptember 12. – 12:09

Másolás

Vágólapra másolva

Egyetlen nap alatt fél métert emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél. Az Országos Vízjelző Szolgálat adatai szerint szerda reggel 137 centi volt a Duna vízállása a fővárosnál, csütörtök reggel pedig már 189 centit mértek – írta az InfoRádió. Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint már jövő kedden elérheti a főváros rakpartjait a víz, emiatt újabb lezárásra kell készülni.

Ahogy korábban írtuk, a következő napokban brutális esőzés várható Ausztriában a Duna vízgyűjtő területein. Ez azt eredményezi, hogy a Duna magyarországi szakaszán napokon belül jelentősen emelkedik a vízszint. Az emelkedés olyan mértékű, hogy az előrejelzés szerint Nagybajcsnál már szeptember 15-én meghaladhatja az elsőfokú árvízvédelmi készültséget, majd a rá következő két napban a másodfokút is.

A rengeteg eső várhatóan a Nyugat-Dunántúlt is érinteni fogja, hétvégén viharos szél is várható. A Dunán kívül a Rábán és a Lajtán is komoly árhullámra lehet számítani, akár harmadfokú készültségi szintet meghaladó vízállás is jöhet a jövő hét elejére.

Ausztriában, Csehországban és Szlovákia nyugati részein is nagy esőzést jósolnak, hétfő reggelig több helyre 100-250 milliméter, a hegyvidéki területekre 300 milliméter eső is juthat. Csehország és Ausztria egyes részein az éves csapadékmennyiség egy harmada is leeshet, ami áradások és villámárvizek veszélyével fenyeget.

Legutóbb júniusban volt – Budapestet is érintő – árvíz a Dunán, azt megelőzően pedig tavaly karácsonykor. Előtte tíz évig nem, akkor a 2013-as rekordárvíz okozott gondokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!