Ötezer példányt vett reprezentációs célból a KDNP Semjén Zsolt könyvéből

2024. szeptember 11. – 17:46

Másolás

Vágólapra másolva

Ötezer példányt vett a KDNP Semjén Zsolt pártelnök és miniszterelnök-helyettes A józan ész ellenforradalma című könyvéből – tudta meg a 444 a parlament sajtóosztályától.

A lap szerint a párt parlamenti frakciója augusztus 12-én könyvek vásárlására szerződött, és nettó 6,95 millió forintot fizetett ezekért az Antológia Kiadó és Nyomda Kft.-nek. A parlament sajtóosztálya válaszában azt írta a 444-nek, hogy a példányokat reprezentációs célú ajándéktárgyként vették meg.

A könyv egy válogatás Semjén korábbi interjúiból, közleményeiből és beszédeiből. A kötet augusztusban jelent meg, a 100 oldalas válogatás 1390 forintért megvásárolható, de online több helyen elérhető, például a KDNP honlapján ingyen is.

„Amikor a liberalizmus cégére alatt ellentmondást nem tűrő véleményterror fenyeget, ahol a politikai korrektség jelszavával még azt is megszabják, hogy mit mondhatok, és mit nem, akkor nyilvánvaló, hogy erre az antropológiai, szexuális, kulturális ’forradalomra’ csak egy válasz adható: az ellenforradalom. A téboly forradalmával szemben a józan ész ellenforradalma” – olvasható a könyv ajánlója Semjén Zsolt oldalán.

A kötetben egyébként erős fejezetcímek vannak, az első például „A pápáról és a prideról” címet kapta. A könyv végén pedig ott virít két fotó a június elsején tartott Békemenetről. „A Fidesz–KDNP 2024. június 9-én abszolút mandátumtöbbséggel megnyerte az európai parlamenti választást” – ezzel a képaláírással jelent meg az utolsó fotó, ezen a Margit hídon vonuló tömeg látható.

A könyv az Antológia Kiadó gondozásában jelent meg, ami a Lezsák Sándor, fideszes országgyűlési képviselőhöz kötődő Népfőiskola Alapítvány tulajdonában van. 2020-ban még ez az alapítvány vette át a rendszerváltást kutató intézetet is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!