Több száz ember megélhetését veszélyeztetheti, hogy leégett a miskolci barlangfürdő

1017

„A barlangfürdő a város turizmusának az életében az első számú, hiszen ez az egyik legvonzóbb, legnagyobb attrakciónk. Azt gondolom, hogy ha nincs barlangfürdő akkor az olyan mintha a hévízi tavat elvennék Hévíztől vagy a Balatonnál lecsapolnák a vizet. Azt gondolom, hogy ez mindenképpen egy súlyos helyzetet teremt a város turizmusában”

mondta Szendrei Mihály, a Miskolc Térsége Turisztikai Egyesület elnöke a boom.hu-nak a barlangfürdőben történt tűzesetről.

Szendrei Mihály felidézte, hogy amikor az energiaválság idején két hétre bezárt a barlangfürdő, volt olyan szálláshely, ahol 90 százalékról 10 százalékra esett vissza a kihasználtság. A miskolci szállásadók és vendéglátók között emiatt már most is nagy az aggodalom.

Szendrei szerint több száz ebből élő embert, számos vállalkozást és beszállítót érint a fürdő bezárása. Ezen kívül a város is veszít az idegenforgalmiadó-bevételéből, ha kevesebb turista jön.

Péntek este gyulladt ki a miskolctapolcai barlangfürdő gyógyászati központja, a nyolcszáz négyzetméteres épület tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. Tóth-Szántai József, Miskolc megválasztott polgármestere szombaton azt ígérte: újjá fogják építeni a fürdőt.

Később kiderült, hogy valószínűleg egy kültéri lámpa meghibásodása okozta a barlangfürdőben keletkezett tüzet. A Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője, Németh Judit szerint három hete vizsgálták meg a fürdő elektromos hálózatát és berendezéseinek állapotát. Ekkor nem találtak rendellenességet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!