Újra taníthat az a pedagógus, aki hónapokig verbálisan bántalmazott egy kislányt Sárkeresztúron

2024. szeptember 9. – 21:56

Másolás

Vágólapra másolva

Újra gyerekeket tanít az a tanítónő, aki a Sárkeresztúri Általános Iskolában hónapokig verbálisan bántalmazott egy kislányt – derült ki az RTL híradójából.

A tanárt júniusban bocsátották el, miután kiderült, hogy olyan megalázóan és fenyegető stílusban beszélt a 9 éves Emmával, hogy a kislánynak már öngyilkossági gondolatai voltak. A pedagógus baromagyúnak hívta a kislányt, és azzal fenyegette, hogy kitekeri a nyakát. Miután a gyerekpszichológus jelezte a szülőknek a bajt, ők rejtett diktafonnal derítették ki, hogy mi folyik a tanteremben.

A szülők először az intézmény vezetőjének jelezték, hogy gond van, de nem vették őket komolyan. Később az iskolát fenntartó tankerület vezetőjétől kérték, hogy segítsenek a kislánynak új iskolát találni. A Dunaújvárosi Tankerületi Központ szerint viszont ők nem tudtak a felvételekről. Végül elbocsátotta a tankerület a tanítót, és a rendőrség is nyomozást indított.

A hírek szerint azonban az érintett tanár újból taníthat, csak néhány településsel odébb. Emma édesanyja, Bori-Hegyi Melinda azt mondja, akkor lenne nyugodt, ha a tanító soha többé nem foglalkozhatna gyerekekkel.

Bori-Hegyi közel 2 tucat levelet írt a tankerületnek, a Klebelsberg Központnak, a Belügyminisztériumnak de még Orbán Viktornak is, hogy miért nem vonták felelősségre az iskola vagy a tankerület vezetőjét, illetve szerette volna megismerni az ügy kivizsgálásáról készült jegyzőkönyveket. Érdemi választ viszont eddig nem kapott, csak a Belügyminisztériumhoz irányították át, ahonnan az RTL-nek viszont nem válaszoltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!