Aláírást gyűjt a DK a határon túli egyéni választókerületek létrehozása ellen

2024. szeptember 3. – 14:17

Másolás

Vágólapra másolva

A határon túli egyéni választókerületek létrehozása ellen indít online aláírásgyűjtést a Demokratikus Koalíció (DK) – közölte a párt frakcióvezető-helyettese. Arató Gergely keddi, online sajtótájékoztatóján azt mondta, ez azt jelentené, hogy az eddigi 1-2 helyett 8-10 mandátumról dönthetnek majd a magyarországi lakcímmel nem rendelkező határon túli magyar állampolgárok.

Arató szerint ez a magyar választási rendszer „brutális torzítása”, mert azok akadályozhatják meg a kormányváltást 2026-ban, akik nem élnek itt, nem veszik igénybe a magyar oktatást vagy egészségügyet, „nem viselik a döntésüknek a következményeit”.

„Nem dőlhet el a határainkon kívül, hogy mi történjen a határainkon belül – ezt nevezik szuverenitásnak, bármit is hazudik a magyar jobboldal. Minden jóérzésű embert arra kérünk, hogy csatlakozzon az aláírásgyűjtésünkhöz – most kell megállítanunk a Fidesz választási csalásait!” – mondta Arató Gergely.

A DK politikusa szerint a magyar kormány teljesítményét csak az tudja megítélni, aki itt él, itt vásárol és itt akar orvosi ellátáshoz jutni.

A múlt héten írtunk arról, hogy a június 9-ei választások után különböző szóbeszédek kaptak szárnyra a jelenlegi választókerületi rendszert esetleges módosításáról. A másodlagos nyilvánosságban keringő információk szerint, a Fidesz nem a mostani – amúgy kizárólag általa megalkotott – játékszabályok szerint kíván szembeszállni a Magyar Péter jelentette belpolitikai kihívással, hanem még jobban megnehezítené a 2026-os ellenfele dolgát a rendszer átalakításával. Az arányos külhoni választókerületekkel 6-8 extramandátuma lenne a Fidesznek 2026-ban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!