A Demokrata elnézést kért, amiért Donáth Anna anyjának abortuszáról fantáziáltak

2024. szeptember 1. – 10:15

Másolás

Vágólapra másolva

„A Magyar Demokrata szerkesztősége elnézést kér olvasóitól és minden érintettől Ungváry Zsoltnak a lapban szakmai figyelmetlenségből közölt publicisztikájáért, ami az emberi méltóságot sértő tartalommal jelent meg” – írta rövid közleményében a hetilap.

Az éppen harmincadik születésnapját ünneplő Demokratában néhány napja Ungváry Zsolt írt velős publicisztikát, amelyben egy olyan alternatív univerzumról fantáziált, amelyben Donáth Anna meg sem született volna, mivel 1986-ban ő maga kérte volna meg Donáth anyjának nőgyógyászát, hogy az abortuszt végezzen el rajta. Ennek pedig az egyenes következménye az lett volna, hogy idén Budapest rendezi az olimpiát.

„A folyó fölött hologram formájában megjelent a kereszt, az ország keresztény múltjára utalva; a Szent Korona képe, ami az ezerévesnél is régebbi államiságot szimbolizálta, és felcsendültek Varga Miklós Európa című dalának hangjai (»…A sötét felhő végre mind aludni tér / Földjében túl sok már a vér…«)”, írta a szerző, majd mindezt tovább fokozta: „A záróünnepségen a második ciklusa végén járó Trump elnök barátjától, Orbán Viktor miniszterelnöktől jelképesen átvette az olimpiai zászlót” – zárja az írást a publicista, hogy aztán némileg visszatérjen a valóságba, és a kínaiaknak, az amerikaiaknak és az oroszoknak adja az éremtábla dobogós helyeit, természetesen úgy, hogy Magyarország közvetlenül mögöttük végez.

Aradszki András gratulál Ungváry Zsoltnak – Fotó: Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő Facebook-oldala
Aradszki András gratulál Ungváry Zsoltnak – Fotó: Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő Facebook-oldala

Bár a közlemény erre nem tért ki, az írás azóta nem elérhető a Demokrata oldalán. A publicisztika ellen korábban többen tiltakoztak, augusztus 28-án, egy nappal a cikk megjelenése után viszont a gimnáziumi tanárként dolgozó Ungváry Zsolt az Érdi Tankerület pedagógusainak tanévnyitó ünnepségén Aradszki Andrástól, a térség fideszes országgyűlési képviselőjétől elismerő oklevelet vehetett át, amelyet a Belügyminisztérium adományozott az állami ünnep alkalmából. Pénteken kérdéseket küldtünk a Belügyminisztériumnak, hogy mennyiben tartják összeegyeztethetőnek a cikk tartalmát a kitüntetéssel, illetve Ungváry írását a pedagógusi munkájával, de egyelőre nem válaszoltak.

A Momentum 2017-ben a NOlimpia-kampánnyal lett ismert, ebben aláírásokat gyűjtöttek, hogy tartsanak-e népszavazást a budapesti olimpia megrendezéséről, mire a kormány visszavonta a 2024-es olimpiai pályázatát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!