Továbbra sem népszerű itthon az olimpia ötlete, az emberek szerint másra kéne költeni a pénzt

2024. augusztus 23. – 07:31

Másolás

Vágólapra másolva

Az emberek többsége továbbra sem szeretne olimpiát a Publicus reprezentatív felmérése szerint. A kutatóintézet által megkérdezettek közül 41 százalék támogatná Budapest esetleges olimpiai pályázatát, 55 százaléka viszont nem, írja a Népszava.

2021-ben még kisebb volt az olimpiai lelkesedés: akkor ugyanerre a kérdésre 39 százalék volt a támogató hang, 59 a nemleges. Az elmúlt nyolc évben viszont jelentős változás nem állt be a támogatottságot nézve: 2016-ban is hasonló arányok voltak, 45 igen, 50 nemmel.

A felmérés alapján kizárólag a kormánypárti szavazók között vannak többségben azok, akik támogatják a budapesti olimpia ötletét. Itt nagyon magas, 78 százalékos az ügy mellett állók aránya, csak 20 százalék az elutasító. Az ellenzéki pártoknál más a helyzet: ott az elutasítók aránya 81 százalék, a Tisza Párt táborában 80, a bizonytalanokéban 58.

A fővárosban élők körében is népszerűtlen az olimpia, itt 59 százalék nem szeretné, ha lenne – 37 viszont igen. Bár az elutasítók száma magasabb, a felmérés alapján a megkérdezettek 65 százaléka szerint növelné az ország ismertségét egy olimpia, 56 százalék szerint pedig javítaná Magyarország megítélését is. Az összes megkérdezett

71 százaléka gondolja úgy, hogy az olimpia megrendezése nagyon drága lenne, Magyarországnak pedig ezt a pénzt más célokra kellene költenie.

A pénzügyeket nézve 59 százalék szerint az országnak erre nincs egyáltalán pénze. 61 százalék szerint ráadásul csak a Fidesz-közeli vállalkozók járnának jól egy olimpiával. Kifejezetten a kormánypárt táborán belül csak 30 százalék gondolja azt, hogy egyedül a kormány köre járna jól az olimpiával. Köztük 45 százalék azoknak az aránya, akik másra költenék inkább a pénzt.

Az eredeti költségvetés több mint duplájába, körülbelül 3200 milliárd forintnyi euróba került az idei párizsi olimpia szervezése. Ennek egy részét fedezik a bevételek, de bőven fizetett bele a francia állam is. Párizs példájából látjuk legjobban, megérné-e Budapesten olimpiát rendezni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!