Megkezdte munkáját a BME-n a gólyatáborok szabályozását felülvizsgáló munkacsoport

2024. augusztus 23. – 10:41

Másolás

Vágólapra másolva

Megkezdte munkáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) a gólyatáborok szabályozását felülvizsgáló munkacsoport, a jövő évtől központi szervezésű lesz a gólyatábor – írja közleményében az egyetem.

A munkacsoport első ülését csütörtökön tartották meg. Ezen részt vett Bihari Péter oktatási rektorhelyettes, hallgatók, valamint a gólyatáborok szervezésben részt vevő valamennyi érintett terület munkatársa.

A munkacsoport tájékoztatása alapján minden beérkező bejelentést kivizsgálnak, ennek érdekében belső kommunikációs csatornát nyitnak, amelyről a BME hallgatói tájékoztatást kapnak. E mellett új, egységes szabályozást készítenek, hogy megelőzzék a visszaéléseket. „Az új szabályozás középpontjában a biztonság, a közösségépítés és az elfogadás lesz” – írja közleményében az egyetem.

Az ügy előzménye, hogy a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának bodajki gólyatáborában részt vevő diákok üvöltöző táborvezetőkről, motozásról és stopperrel mért mosdószünetekről számoltak be. Az Eduline cikke szerint többen már a gólyatábor vége előtt hazamentek a táborban tapasztalt megalázó bánásmód miatt.

A megjelent beszámolók szerint a Villamosmérnöki és Informatikai Kar nyitó táborában a diákoknak

  • egy órán keresztül, a tűző napon kellett gyalogolniuk a táborba,
  • a gurulós bőröndöket tilos volt húzniuk, csak a kezükben cipelhették,
  • magázódniuk kellett,
  • első este csak későn kaptak enni,
  • kötelező testi motozáson kellett átesniük, amit a biztonsági szolgálat végzett,
  • és az első este az összes táskát kipakoltatták a gólyákkal, ekkor még a gyógyszereiket is elvették.

A BME ígérete szerint a jövőben a tábor programjait úgy alakítják ki, hogy mindenki egyenlő eséllyel vehessen részt azokban, figyelembe véve az egyéni különbségeket, legyenek azok kulturális, szociális vagy egészségügyi természetűek. A táborban ott lesz az egyetem segítő szolgálata is pszichológusokkal. A feladatuk a mentálhigiénés és beilleszkedést támogató tanácsadás lesz.

Ezen kívül a BME tovább fejleszti a hallgatókat támogató szolgáltatásokat: a pszichológusokhoz év közben is bármikor fordulhatnak a hallgatók nehézségeikkel, problémáikkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!