Motozás a gólyatáborban, stopperrel mért mosdószünet, megalázás: kiképzőtábori hangulatról mesélnek a Műegyetem elsőévesei

2024. augusztus 21. – 16:32

Másolás

Vágólapra másolva

Üvöltöző táborvezetők, motozás és stopperrel mért mosdószünetek: többek között ilyen körülményekről számoltak be a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának bodajki gólyatáborában részt vevő diákok. Az Eduline cikke szerint többen már a gólyatábor vége előtt hazamentek a táborban tapasztalt megalázó bánásmód miatt.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közleménye szerint a hallgatók biztonsága mindenek felett áll. Az egyetemi vezetés és a hallgatói képviseletek részvételével felállítottak egy munkacsoportot, amely vizsgálatot indított a gólyatáborok ügyében, és felülvizsgálja az eddigi szabályozást.

A megjelent beszámolók szerint a Villamosmérnöki és Informatikai Kar nyitó táborában a diákoknak

  • egy órán keresztül, a tűző napon kellett gyalogolniuk a táborba,
  • a gurulós bőröndöket tilos volt húzniuk, csak a kezükben cipelhették,
  • magázódniuk kellett,
  • első este csak későn kaptak enni,
  • kötelező testi motozáson kellett átesniük, amit a biztonsági szolgálat végzett,
  • és az első este az összes táskát kipakoltatták a gólyákkal, ekkor még a gyógyszereiket is elvették.

Az egyik résztvevő azt írta:

„Érkezéskor az összes táskát kipakoltatták és minden egyes ruhádat kirázatták: póló, nadrág, alsónadrág, bugyi, melltartó, sőt a zoknit is. (Ha szerencséd volt rázhattad te, vagy ha nem volt, akkor az egyik felsőbbéves). A kaját (szendvicset, kávét) ki kellett dobni, gyógyszert elkobozták (fájdalomcsillapítót is). Este kérni kellett, ha szükséged volt rá.”

A beszámolóból az is kiderül, hogy a szobák koedukáltak voltak. 13 fiúra jutott 1- 2 lány, ráadásul mindegyik szobában két felsőbbéves is aludt a földön, hogy „testükkel megakadályozzák” a mosdóba való kijutást – erre ugyanis külön szabály vonatkozott a diákok elmondása szerint.

„Külön mosdószünetek voltak. Napi max 3 db. 1 perc után üvöltve jöttek, hogy menjenek ki az emberek, jönne a következő csapat. A fürdés sem volt sokkal jobb. Fiúknak 2, lányoknak 5 percük volt. Stopperrel mérték. Ebbe beletartozott a tusolás, a fogmosás, a mosdózás és az öltözködés. Végig egy piros baseballütővel ütötték a falat és a zuhanyfülkéket, üvöltöztek, hogy siessünk, mindenki ránk vár. Nagymosdózni tilos volt, esélyed sem volt rá, mindig verték a fülke ajtaját”

– mesélte egy másik résztvevő, aki szerint a felsőbb évesek azt is megakadályozták, hogy a spontán csoportosuljanak a diákok. Emellett elmondása szerint arra is volt példa, hogy a szervezők az alvókról készítettek fényképet, amit később az egész tábor előtt kivetítettek.

Ez egyébként ugyanaz a gólyatábor, ahonnan az Egyetemi Hallgatói Képviselet „önmegtartóztatás miatt” kitiltotta az óvszereket. Radácsi Kristóf EHK-elnök akkor azt mondta, lehet, hogy a szabályaik „szigorúbbak a megszokottnál, de biztosítani tudják azt, hogy minden gólya úgy távozzon a táborból, hogy értékteremtő, jó hangulatú, biztonságos kikapcsolódásban volt része”.

A történtekkel kapcsolatban megkerestük a BME és a HÖK vezetőségét is. A Műegyetem Kommunikációs Igazgatóságának közleménye szerint a BME kötelessége nemcsak a hallgatók oktatása, illetve szakmai pályára állítása, hanem minden körülmények között a biztonságuk védelme. Ez a cél a gólyatáborokra kiemelten vonatkozik. Ezért készült több évvel ezelőtt az, a más gólyatáborokban szerzett tapasztalatokat is felhasználó házirend, mely alapján idén is megszervezték e táborokat.

Az egyetem vezetése most vizsgálatot indít, és felülbírálja az eddigi szabályozást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!