Több mint 15 millió forintot szedett be a bliccelőktől a MÁV júliusban

2024. augusztus 21. – 10:50

Másolás

Vágólapra másolva

Idén júliusban több mint 15 millió forintot fizettek be a bliccelők a MÁV-Start számlájára. Ez rekordnak számít, ekkora bevétel a büntetésekből soha korábban nem érkezett a céghez – írta a vasúttársaság közleménye.

Az év első hat hónapjában, januártól júliusig közel 80 millió forint folyt be a MÁV kasszájába, amely összességében 40 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak büntetési bevételeit. A bliccelésből származó második legmagasabb havi bevétel 13,3 millió forint volt még 2020 márciusában, vagyis négyéves rekord dőlt meg idén júliusban az összesen 15,2 millió forintos befizetéssel. Az idén júliusban beszedett rekordösszeg jelentős mennyiségű késedelmi díjat és kamatot is tartalmaz,

a legmagasabb egyösszegű befizetés pedig elérte a 148 ezer forintot.

A MÁV szerint a rekordbevétel hátterében az áll, hogy a követelésbehajtási csoportjuk „a korábbi kimagasló eredményekhez képest is jelentős mértékben fokozta teljesítményét és a behajtás hatékonyságát”. Az év első hat hónapjában levélkampányokkal és kimenő hívások segítségével több mint 1500 fizetési megállapodást kötöttek az adósokkal.

A behajtók munkájához nagyban hozzájárult, hogy a fizetési felszólításra nem reagáló, illetve a MÁV-Starttal kötött fizetési megállapodást figyelmen kívül hagyók jogi eljárással néznek szembe. A behajtások eredményességét az is fokozza, hogy a tavalyi menetrendváltástól a pótdíjak jelentősen növekedtek. A korábbi 8 ezer forint helyett már 25 ezret kell fizetnie annak, aki a vonaton nem rendezi a tartozását. Ez az összeg 50 ezer forintra emelkedik, ha valaki 30 napon belül sem tesz eleget a fizetési kötelezettségének.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!