Több mint száz kilakoltatott ukrajnai menekült ül az utcán Kocson, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága nem örül

2024. augusztus 21. – 17:34

Több mint száz kilakoltatott ukrajnai menekült ül az utcán Kocson, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága nem örül
Fotó: Gombos Noémi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Jelenleg több mint száz, Ukrajnából menekült ember, köztük nők és gyerekek várakoznak az utcán a Komárom-Esztergom vármegyei Kocson, ahol kedden kilakoltatták őket eddigi szállásukról. Többségük azt tervezi, hogy az utcán éjszakázik. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) közleményben fejezte ki aggodalmát az Ukrajnából érkező menekültek magyarországi elszállásolását átalakító jogszabályi változtatások miatt, miután a kormány egy nyári rendelettel módosította az eddigi rendszert, amelyből így kiszorulhatnak a kárpátaljaiak, köztük sok magyar roma család. A Kocson történtekről a Telex hamarosan videóban is beszámol.

Június 28-án fogadták el azt a módosítást, amivel megváltoztatták az ukrajnai menekültek szálláshoz való hozzáférésének kritériumait. Így csak azoknak a menekülteknek jár támogatott szállás, akiknek a Magyarországra érkezésük pillanatában a magyar kormány által „háború sújtotta övezetként” nyilvántartott területek valamelyikén volt a regisztrált ukrajnai lakhelyük.

Az új szabályok miatt a kritériumokat nem teljesítő menekültek alternatív szállást sem kaphatnak. Az UNHCR közleményében azt írja, hogy míg korábban a menekültek az ukrajnai lakhelyüktől függetlenül is benyújthattak méltányossági kérelmet, addig az újonnan érkezőknek már erre sem lesz lehetőségük.

Az UNHCR úgy tudja, hogy a módosítások miatt két-háromezer menekült veszítheti el támogatott lakhelyét, köztük veszélyeztetett családok, terhes nők, krónikus betegséggel élő idősek és nagycsaládok is. Az érintettek többségének gyerekei már a helyi állami óvodákba és iskolákba járnak. Sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy lakást béreljenek, de az új szabályozás akár az állásukba is kerülhet.

Fotó: Gombos Noémi / Telex
Fotó: Gombos Noémi / Telex

Az ENSZ szakosított szerve arra kérte az EU-tagállamokat, hogy „egységesen és inkluzívan értelmezzék és hajtsák végre az ideiglenes védelemről szóló irányelvet.” Magyarországnak emiatt megfelelő lakhatást kellene biztosítania a menedék státusszal rendelkezőknek. Az UNHCR szerint a kormánynak felül kell vizsgálnia a módosításokat, és az újonnan érkező menekülteknek elérhetővé kell tennie, hogy a tartózkodásuk első 90 napjában támogatott szálláshoz jussanak. A lakhatással kapcsolatos módosításoknak ugyanis fokozatosnak kell lenniük ahhoz, hogy senki váljon hajléktalanná a drasztikus jogszabályi változtatások miatt.

Korábban megírtuk, hogy a kormányrendelet miatt országszerte szűnnek meg eddig ellátást biztosító szállások, ezrek kerülhetnek utcára, akiknek paradox módon a menekültként való ellátásuk egyik akadálya épp a kettős állampolgárságuk lehet. Akinek a támogatása megmarad, az sem lehet biztos abban, hogy egy újabb módosítás nem fosztja meg tőle.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!