Hétfőre is maradt lezárnivaló Budapesten a 15 milliárdos tűzijáték miatt

2024. augusztus 19. – 09:35

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn további lezárások jönnek az eddigiek mellé Budapesten az augusztus 20-i tűzijáték miatt. A teljes, már augusztus 15-én megkezdett lezárások listáját a Police.hu közölte.

A tűzijáték az RTL információi szerint 600 millió forinttal lesz drágább a tavalyinál, eléri a 15 milliárd forintot, a Magyar Nemzet szerint Európa legnagyobb tűzijátéka lesz, amelyen „a Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig terjedő, csaknem öt kilométer hosszú, úgynevezett látványtéren több mint negyvenötezer különálló pirotechnikai effekt jelenik meg”, lesz drónshow és fényfestés is. A tűzijátékot „ötszáz indítási pontról, köztük kilenc folyami uszályról, hatvanöt pontonról, a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról lövik a magasba”.

A rendőrség által közölt lezárási lista szerint lesznek olyan hétfőn lezárt részek, amelyeket még a tűzijáték kezdete előtt megnyitnak:

Augusztus 19-én 8 órától augusztus 20-án 14 óráig lezárva:

  • Az V. kerületben a Balassi Bálint utca mindkét oldala a Kossuth tértől a Balaton utcáig,
  • a Markó utca mindkét oldala a Széchenyi rakparttól a Balassi Bálint utcáig,
    Széchenyi rakpart a Kossuth tértől a Markó utcáig,
  • a Falk Miksa utca páratlan számozás oldala a Szalay utcától a Markó utcáig.

Hétfő este 18 órától nem sokkal a tűzijáték utánig, azaz kedd éjfélig az I., II., V., XI. és XIII. kerületek bizonyos részei:

  • a Jászai Mari tér déli részén lévő parkoló,
  • a Széchenyi rakpart a Jászai Mari tértől (északi oldaltól) a Kossuth térig,
  • a Zoltán utca mindkét oldala a Széchenyi rakparttól az Akadémia utcáig,
  • a Steindl Imre utca mindkét oldala a Széchenyi rakparttól az Akadémia utcáig,
  • Széchenyi utca mindkét oldala a Széchényi rakparttól az Akadémia utcáig,
  • az Arany János utca mindkét oldala a Széchenyi rakparttól az Akadémia utcáig,
  • Széchenyi tér körben (a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkoló is),
  • a Bem rakpart a Lánchídtól a Bem térig,
  • a Pala utca mindkét oldala a Bem rakpart és Fő utca között,
  • a Jégverem utca mindkét oldalán a Bem rakpart és Fő utca között,
  • az Aranyhal utca a Bem rakpart és Fő utca között,
  • a Szent Gellért rakpart, illetve a Rudas fürdő parkolója,
  • a Zoltán utca mindkét oldala a Nádor utca és a Szabadság tér között,
  • a Mikó utca mindkét oldalán az Attila út és a Pauler utca között,
  • a Mohács utca mindkét oldalán a Vágány utca és a Lehel út között.

Hétfő 20 órától augusztus 20-án 24 óráig:

az I. és V. kerületben:

  • a Garibaldi utca mindkét oldala a Nádor utcától az Akadémia utcáig,
  • az Akadémia utca mindkét oldala a Zoltán utcától a Garibaldi utcáig,
  • Palota út a Tábor utcától a Váralja utcáig,
  • a Dózsa György tér, az Attila úton található busz parkoló (Dózsa György tér magasságában).
  • a Szent István Bazilika déli oldalán lévő parkoló,
  • a Hercegprímás utca mindkét oldala az Arany János utca és a József Attila utca között,
  • a Sas utca mindkét oldala a József Attila utca és az Arany János utca között,
  • az Október 6. utca mindkét oldala a Szabadság tér és a József Attila utca között,
  • a Nádor utca mindkét oldala az Arany János utca és a József Attila utca között,
    Akadémia utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és az Arany János utca között,
  • az Arany János utca mindkét oldala az Akadémia utca és a Hercegprímás utca között,
  • a Bajcsy-Zsilinszky út páros oldala a Nagysándor József utca és a Szent István Bazilika között,
  • a Széchenyi tér a Zrínyi utcától a Vigyázó Ferenc utcáig.

Van, ami még a tűzijáték utáni napon is lezárva marad:

Augusztus 19-én 0 órától augusztus 21-én 24 óráig a Budapest XI. kerületben:

  • a Budafoki út mindkét oldala a Szent Gellért tértől a Csiky utcáig,
  • a Csiky utca mindkét oldala a Budafoki úttól a Bartók Béla útig,
  • a Bartók Béla út mindkét oldala a Szent Gellért tértől a Csiky utcáig,
  • a Műegyetem rakpart mindkét oldala az Egry József utcától a Bertalan Lajos utcáig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!