11 őz fulladt egy hét alatt egy Tataháza melletti szennyvíztározóba

2024. augusztus 17. – 19:33

Másolás

Vágólapra másolva

11 őzet és 2 őzkoponyát emeltek ki a tűzoltók az elmúlt 8 napban a Tataháza melletti szennyvíztározóból – adta hírül az RTL.

A Bácsalmási Hírek két napja számolt be róla, hogy a Bácsalmás Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság emberei augusztus 8. óta hét darab elpusztult őzet szedtek ki a tározóból, további hét pedig csak a tűzoltók segítségével tudott megmenekülni. A Felsőszentiváni Vadásztársaság ekkor arról beszélt, hogy az elmúlt hét során keletkezett kár meghaladja a 4 millió forintot. Az RTL szerint azóta még több őz fulladt bele a vízbe.

A 70 méter átmérőjű és 8 méter mély, fóliázott falú tározó egy húsipari céghez tartozik. A szárazság miatt az őzek ide járnak inni, de miután leértek a vízhez, a fólia miatt már nem tudnak ismét kimászni a tározóból.

A tulajdonos korábban arról beszélt, hogy a létesítmény minden jogszabályi előírásnak megfelel, ezért nem áll szándékukban felszámolni, betemetni a gödröt. A tulajdonos megoldási javaslata egyelőre csak a vadriasztók kihelyezésére korlátozódik, de azt ígérte, hogy még utánajár az ügynek.

A vadászok most itatók kihelyezésével próbálják megakadályozni, hogy lemásszanak az őzek a tározóba. Ha nem tudják elérni, hogy a tulajdonos bekerítse a tározót, a hatóságoktól kérhetnek segítséget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!