Évi egymilliárd forintba kerül képviselőink éves iroda- és ingatlanbérlése

2024. augusztus 16. – 11:17

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly június végétől idén nyár közepéig összesen közel 526 millió forintért béreltek közpénzből irodát országgyűlési képviselők. A lakástámogatásra ugyanebben az időszakban több mint 532 milliót fordítottak az államkasszából – derült ki a Népszava közérdekű adatigényléséből, amelyet az Országgyűlés sajtóirodájának küldött el a lap.

Összesen 63 képviselő élt az irodabérlés lehetőségével.

A legnagyobb összeget a Párbeszédből idén tavasszal kilépett Berki Sándor költötte, 2023-ban kicsit több, mint 11 milliót.

Őt követik a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai, Vadai Ágnes, Oláh Lajos, Gyurcsány Ferenc és Sebián-Petrovszki László, egyaránt 10 millió feletti összegekkel. A végösszeg egyébként nem feltétlenül egy iroda bérlésével jön ki – derült ki a Parlament Üvegzsebében található szerződéslistából –, Berki Sándor neve alatt például három iroda van, ebből a legnagyobb az első kerületi Batthyány utcában egy 126,5 négyzetméteres helyiség. Az épület egyébként a párt székhelye is egyben. A nógrádi politikusnak van Salgótarjánban és Balassagyarmaton is irodája.

A legdrágább bérleti díjakat a Demokratikus Koalíció fizeti, havonta 700–850 ezer forint közötti összegeket.

A fideszes képviselők egyáltalán nem élnek ezzel a lehetőséggel, a Blikk tavalyi cikkéből kiderült, hogy

2022 legvégén a Fidesz egyhangúlag mondta le az összes irodabérlési szerződését. Egészen addig egyébként több helyiség állt a rendelkezésükre, mint a többi pártnak együttvéve. A Blikk megkérdezte ennek okát, a válasz szerint a képviselői irodákat a párt bérli. A háttérben állhat az a jogszabály is, miszerint ha a képviselők lemondanak valamely juttatásról (vagy annak egy részéről), annak összege a frakcióhoz vándorolhat.

A lakásbérlésekből minden párt kiveszi a részét

2023-ban összesen 93 képviselő élt a 199-ből ezzel a lehetőséggel, 2024. január és június vége között pedig 90. A lap által vizsgált ingatlanok mind Budapesten találhatóak.

A legnagyobb értékben a KDNP-s Szászfalvi László bérel egy 85 négyzetméteres lakást, amelyért havi 511 ezer forintot fizet az államkassza.

Ez 2023-ban kicsivel több mint 6 millió forintot jelentett, a második helyen nyolcas holtverseny alakult ki, öt fideszes, egy jobbikos, egy DK-s és egy Mi Hazánk-os képviselő is pontosan 5 528 880 forintért bérelt lakást 2023-ban. Mindez havonta 460 740 forintos bérleti díjat jelent.

A fideszes Jakab István járt a legjobban, aki ezért az árért 169 négyzetméteres lakást kapott, míg a DK-s Sebián-Petrovszki Lászlónak 130, Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk elnökének 108 négyzetméteres ingatlan jutott. Tessely Zoltán, a bicskei székhelyű Fejér megye 3. választókerületének országgyűlési képviselője 92 négyzetmétert kapott a közel félmilliós havi bérleti díjért. A jobbikos Sas Zoltán viszont egy 58 négyzetméteres ingatlanért fizet ugyanennyit.

Ezek az összegek bőven meghaladják az átlagos lakásbérleti díjakat.

Az Ingatlan.com adatai szerint a fővárosi kiadó lakások átlagára havonta 270 ezer forint körül alakul. A portál összegzése szerint ez kerületenként eltérhet, a legdrágább a Parlamentnek helyet adó V. kerület, ahol az átlag havi 380 ezer forint volt, míg a II. kerületben 373, az elsőben pedig 350 ezer forintot kértek egy hónapnyi lakhatásért.

Mint a Népszava írja, a képviselők alapfizetése a bruttó átlagbér háromszorosa. Ez 2023-ban 571 ezer forint volt, így a képviselők fizetése 2024 márciusától bruttó 166 ezerrel nőtt, azaz 1,71 milliót kapnak a honatyák. Ezen felül a különböző bizottsági pozíciók után is jár tiszteletdíj, amivel akár már 2 millió körül is kereshetnek. Ha pedig valaki frakcióvezető, az már 3,4 milliós fizetést is jelenthet. Ezeken az összegeken túl jogosultak egyéb juttatásokra is.

Lakást 598 ezer forintig bérelhetnek, míg irodára több mint 1 millió a keret.

Ezentúl az alkalmazottak költségét, továbbá mobilhasználatot és üzemanyagköltséget számolhatnak el a képviselők.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!