Diákjával folytatott viszony miatt rúgták ki az egyik budapesti középiskola tanárát

2024. augusztus 16. – 18:31

Másolás

Vágólapra másolva

Diákjával folytatott viszony miatt rúgták ki azonnali hatállyal a budapesti Dobos C. József Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola egyik oktatóját. A rendőrség kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben – írta a Magyar Hang.

A lap információi szerint a férfi tanár több fiú diákját is zaklathatta, szexuális ajánlatokkal bombázhatta. A XIII. kerületi középiskola felettes szerve, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) megerősítette az értesülést. Azt írták: „A Dobos C. József Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolában történtekkel kapcsolatosan az alábbi információkkal tudunk szolgálni. A Centrum 2024. 05. 02. napján szerzett tudomást az iskola oktatójának egy tanulóval kialakult viszonyáról, még aznap haladéktalanul az oktató munkaviszonyát felfüggesztette, az iskolából kitiltotta és a Centrum felszólítására az iskola igazgatója még aznap feljelentést, 05. 15-én pedig feljelentés kiegészítést tett a rendőrségen” – írták, hozzátéve, hogy a leghatározottabban elutasítják a gyermekeket érő bántalmazást, erőszakot.

A BGSZC belső vizsgálatot is elrendelt az ügyben, mely során igazgatói mulasztást állapítottak meg: a korábbi iskolavezetőt május 30-án azonnali hatályú, rendkívüli felmondással kirúgták, posztjára a korábbi igazgatóhelyettes került megbízott igazgatóként.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2024. május 3-án rendelt el nyomozást az ügyben kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt. „Gyanúsítotti kihallgatás a válaszadásunkig nem történt. A folyamatban lévő nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!