Decembertől nőhet a debreceni, szegedi és békéscsabai InterCityk menetideje

2024. augusztus 11. – 15:42

Másolás

Vágólapra másolva

Decembertől ismét nőni fognak a vasúti menetidők, a menetrend-tervezet szerint a debreceni, a szegedi és a békéscsabai InterCityk is lassabbak lehetnek az eddig megszokottnál – írta a Közlekedő Tömeg Egyesület Facebook-oldala.

Bejegyzésükben kiemelték, hogy az elmúlt évekkel szemben idén elmaradt a jövő évi menetrend társadalmi konzultációra bocsátása, azonban a Vasúti Pályakapacitás-elosztó (VPE) Kft. honlapjára felkerültek az üzemi menetrendtervezetek. Ebből pedig az látszik, hogy decembertől várhatóan több vasútvonalon is nőni fog a személyszállító vonatok menetideje. A Közlekedő Tömeg Egyesület hozzátette: „Bár a közzétett menetrendábrák hangsúlyozottan tervezetek, azoktól a végleges menetrend több ponton eltérhet majd, jól jelzik azonban, milyen menetrendi változások várhatóak országszerte a következő időszakban.”

A teljesség igénye nélkül több vasútvonalat is felsoroltak, ahol a tervezetek alapján változás várható:

  • A Pápa–Csorna-vasútvonalon 6 perccel nőhet a menetidő mindkét irányban.
  • Miskolc és Tornanádaska között újabb 17 perccel nőhet a menetidő.
  • A Nyugati pályaudvartól Debrecenig 3 perccel nőhet a Nyírség InterCity menetideje.
  • Debrecen és Nagykereki között várhatóan 17 perccel nőhet a menetidő.
  • Nyíregyháza és Vásárosnamény között 8 perccel, Fehérgyarmat és Zajta között pedig 7 perccel nőhet a menetidő.
  • A békéscsabai InterCityk menetideje 4 perccel nőhet.
  • A szegedi InterCityk menetideje pedig 7 perccel, 2 óra 33 percre nőhet.
  • Hódmezővásárhely és Orosháza között 32 percre nőhet a menetidő, ezáltal a mostani, óránkénti ütemes közlekedés ellehetetlenülne.

Az egyesület szerint a fentieken túl kerülhetnek még olyan változtatások a jövő évi menetrendbe, amelyek komoly hatással lehetnek az utasokra. „Ezúton is kérjük a szolgáltatást megrendelő Minisztériumot, hogy az előző évek gyakorlatának megfelelően folytasson társadalmi egyeztetést a menetrend átalakításáról, a jól ismert és gyakran hangoztatott üzemeltetési szempontokon túl ismerje meg bátran az utazóközönség elvárásait is” – írták.

A várható menetrendváltozásokkal kapcsolatban kérdéseket küldtünk a MÁV-nak, amint választ kapunk, frissítjük a cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!