81 kutyát mentettek ki egy zalakoppányi házból, az állatok ketrecekben, a saját ürülékükben éltek

2024. augusztus 11. – 20:33

Másolás

Vágólapra másolva

Állatvédő szervezetek több mint nyolcvan kutyát mentettek ki egy zalakoppányi családi házból, ahol rettenetes körülmények között tartották őket. Az állatvédők és a hatóságok 21 elpusztult kutya tetemére is rátaláltak a házban. A rendőrség állatkínzás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 67 éves német állampolgárságú nő ellen – számolt be az esetről az RTL Híradója.

Az állatvédőket egy helybéli értesítette arról, hogy a falu egyik házában borzasztó körülmények között tartanak kutyákat. A bejelentő húsz körülire becsülte az állatok számát, de amikor a mentési akcióban részt vevő helyi és országos szervezetek tagjai a helyszínre érkeztek, hamar kiderült, hogy jóval több kutyáról van szó.

A házban elviselhetetlen szag terjengett, mindenfelé széklet és vizelet látványa fogadta az állatvédőket. Végül összesen 81 élő kutyát mentettek meg, többségük sosem volt a szabad levegőn, ketrecekbe, szobákba zárva, saját ürülékükben élték napjaikat. A kutyák nagy része alultáplált, bolhás volt, és a szükséges oltásokat sem kapták meg. A fagyasztóban 21 elpusztult kutya újságpapírba csomagolt tetemére is rábukkantak.

Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője azt mondta, nem egyedi esetről van szó, többször láttak már hasonló körülmények között tartott állatokat. „Ez a hölgy ebben a szagban aludt, nem volt ágy az ingatlanon belül, csak egy összecsukható szivacsot találtunk az egyik szobában, de ott is ürülékek voltak” – írta le a körülményeket Kapin.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!