Hétvégétől visszatér az úgynevezett kánikula

2024. augusztus 9. – 07:10

Másolás

Vágólapra másolva

A hidegfront cameo-jelenete után folytatódik hétvégétől a kánikula úgy, ahogy eddig volt. A következő napokban nagy mennyiségű forró levegő érkezik Európába, jön a nyár következő hőhulláma, írja az Időkép.

Pénteken a hidegfront miatt még csak pár fokkal léphetjük majd át a 30 fokot, északkeletre némi csapadék is érkezhet. Hétvégén viszont rákapcsol a nyár, szombaton 29-35, vasárnap 30-36 fok lehet a csúcshőmérséklet. Felhőre alig, csapadékra meg egyáltalán nem érdemes számítani.

A hőség olyan nagy lesz, hogy vasárnaptól jövőhét péntekig a teljes országra másodfokú riasztás lesz érvényben.

A jövő hét első felében 37-39 fok körül csúcsosodik ki a kánikula. Amellett, hogy ez a már így is súlyos aszályhelyzetet fokozza, nem könnyíti meg az átlag hétköznapokat sem: ezért is próbáltuk ki a fővárosi strandokat, amivel megtaláltuk Budapest leghidegebb strandját is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!