Ismét a polgármestert gyászolják a Mosoni-Duna menti faluban

2024. augusztus 7. – 13:48

Ismét a polgármestert gyászolják a Mosoni-Duna menti faluban
Gyászlobogó a dunaszentpáli önkormányzat épületén – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex
Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Júniusban már döntöttek, most mégis új, időközi választást kell tartani a szigetközi Dunaszentpálon, ahol elhunyt a regnáló és októbertől újraválasztott polgármester. A Mosoni-Duna melletti Dunaszentpál, és a vele szomszédos Mecsér 2003 óta már három polgármestert veszített el. Az egyik polgármester pedig az árvízi védekezés után mondott le, mert nem bírta a szíve a megterhelést.

Fekete zászló lobog a dunaszentpáli önkormányzati épületen, polgármesterét gyászolja a falu. Csontos Attila 2014-ben lett a település vezetője, most júniusban harmadszor is nyert, októbertől folytathatta volna a munkáját. Másodállásban” Mosonmagyaróváron kosárlabdaedzőként dolgozott fiatalokkal. Ha polgármesterként valamivel nem értett egyet, annak hangot adott, de ahogy nyilatkozta, sohasem politikai, hanem szakmai alapú volt a különvéleménye.

Beszédes, amit bő egy éve az Új Szó Nálunknak mondott: „a polgármesterek körében a kormánytól való függés és a félelem vegyítve jelen van: településüket féltik attól, hogy ha kimondják a gondolataikat, akkor a falujuk negatív elbírálás alá esik. Pedig vannak ügyek, amiknél nem lehet csendben maradni.” Csontos Attila mindössze 46 éves volt. Előzmény nélküli volt a tragédia, egy fertőzéssel került kórházba, majd elhunyt. Az agrárminiszter is elbúcsúzott tőle közösségi oldalán, temetését pénteken tartják Dunaszentpálon.

A faluban nem ez az első településvezetőt ért tragédia. 2003 augusztusában Varga Lajos, akkor 51 éves helyi polgármester fürödni ment a Mosoni-Dunába, jól úszott, mégis elmerült: neki szívinfarktus okozta a halálát.

2014-ig (amíg el nem készült a falvakat védő, megfelelő állagú és magasságú gát) nagy gondot, minden szempontból rizikófaktort jelentett Dunaszentpálnak és a szomszédos Mecsérnek, hogy mindössze egy nyúlgát védte őket az áradástól. A 2002-es, akkor rekord magasságon levonuló dunai árvíznél rengeteg stresszel járt a védekezés, a homokzsákos magasítás. Varga Lajos is minden követ megmozgatott, hogy az állandó védvonal kiépüljön. Ez volt a nagy álma, amelyért még a halála előtti napon is lobbizott az illetékeseknél.

Ekkoriban a tragédiákban szerepet játszhatott az árvizek idején a falu védtelensége miatti stresszfaktor. A Dunaszentpálon 2010-ben polgármesternek megválasztott Szabó Károlynak saját bevallása szerint is az árvízi védekezés hozta ki veleszületett betegségét. 2013-ban hosszú ideig éjjel-nappal a falut kellett óvni, túlhajtotta magát. Amikor a veszély elmúlt, rosszul lett, mentőt kellett hívni. Kiderült, veleszületett szívrendellenessége áll a panaszok mögött, emiatt le is mondott.

Úgy fogalmazott, a sebtiben összehordott nyúlgát igen, a szíve viszont nem bírta a nyomást.


Őt követte aztán a polgármesteri székben addig alpolgármestere, a most elhunyt Csontos Attila, igaz, addigra a biztonságos gát elkészült.

A szomszédos Mecséren Gerháth Zoltán, az egykori válogatott kézilabdakapus édesapja 2000-ben lett a település polgármestere. Ők is folyamatosan küszködtek az árvizek kivédésével kicsi nyúlgátukat erősítve. 2009-ben egy kisebb árhullámnál dolgoztak, amikor Gerháth Zoltán a gáton rosszul lett, 68 évesen hunyt el.

Utódja, Csaplár Zoltán most októberig marad településvezető, nem indult a következő ciklusban. Ő két infarktust hordott már ki, igaz, saját betegségét nem köti az árvízi védekezésekhez. A júniusi önkormányzati választáson az egyedüliként induló Füsi Rudolfot választották meg polgármesternek Mecséren.

Csaplár Zoltán szerint az árvízi fenyegetés évtizedei nem múltak el nyomtalanul – Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség
Csaplár Zoltán szerint az árvízi fenyegetés évtizedei nem múltak el nyomtalanul – Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség

Csaplár Zoltán a Telexnek azt mondta: a gát elkészültéig a védekezés terhe a felelősségteljes vezetők vállát nyomta. Sőt, az ár levonulta után is mindig bőven maradt teendő, a károk sok feladatot adtak. A védtöltés elkészülte óta más feladatok vannak, de azok az évtizedek nem múltak el nyomtalanul.

A mostani tragédia kapcsán úgy emlékezett: Csontos Attila mindig tudta mit akar, ehhez gyűjtött tapasztalatot. „A júniusi választás előtt beszélgettünk, ingadozott, induljon-e, kicsit belefáradt a küzdelmekbe. Végül megnyerte a választást, a falu is sokat nyert vele: rettenetesen sajnálom, hogy erről már csak múlt időben beszélhetek” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!