Tízmilliós ügyintézési díjat szedne Lázár minisztériuma azoktól, akik kastélyokat vennének örökbe

2024. augusztus 6. – 16:22

Másolás

Vágólapra másolva

Tízmillió forintos ügyintézési díjat szedne Lázár János építési és közlekedési miniszter minden egyes kiutalási kérelem után a sokat vitatott, kastély-örökbefogadási programban, írja a Hvg.hu. A tízmilliós összegért cserébe az érdeklődők csupán a kiutalási kérelemhez kapcsolódó dokumentációt kapnák meg, az ügyintézői díj pedig akkor is az államnál marad, ha a kérelmező végül nem kap kastélyt.

A tízmilliós díj „kastélytörvényhez” kapcsolódó végrehajtási rendelettervezetben tűnt fel a Hvg.hu-nak – a júniusban megszavazott törvény korábban azért kapott sok bírálatot, mert lehetővé teszi az állami tulajdonú, akár műemlék kastélyépületek magánkézbe kerülését. A rendelettervezet alapján a tízmilliós ügyintézői díjat a törvényben felsorolt félszáz – köztük a szabadkígyósi, az edelényi, a füzérradványi, a bajnai kastély, a sümegi és a sárvári – állami tulajdonú kastély tulajdonátadását megelőző kérelemhez kell kifizetniük a kastélyra pályázóknak.

Az állami kastélyok magánkézbe juttatásáról még 2023 elején beszélt először az építési és közlekedési miniszter, hivatalosan pedig tavaly decemberben jelentette be a kormány által indított kastély örökbefogadási programot. Ekkor azonban Novák Katalin, azóta lemondott köztársasági elnök szűrőjén nem ment át a parlament által elfogadott kastélytörvény, alkotmánybírósági normakontrollra küldte. Novák lépése mögött Lázár „gyávaságot és régi kommunista reflexeket” vélt felfedezni. A Sándor-palota akkori álláspontja szerint a koncepció támogatható, a törvény rendelkezései azonban anélkül teszik lehetővé a magántulajdonba adást, hogy „ehhez a törvényalkotó a nemzeti vagyon megfelelő védelmét biztosító garanciális szabályokat teljeskörűen meghatározta volna”.

A decemberben beadott eredeti javaslat szövege azóta 26 ponton megváltozott. Így a törvény szövegébe többek között az is bekerült, hogy magánkézbe kivételes esetben adható az ingatlan, ha a műemlék működtetése, felújítása, fejlesztése az állami intézményrendszer útján nem érhető el. Emellett nem ingyenes átadásról szól az új szöveg, hanem úgy fogalmaz, hogy az új tulajdonosnak „a tulajdonszerzés ellenértékeként” vállalnia kell az ingatlan felújítását, karbantartását és üzemeltetését, írja cikkében a Hvg.hu.

A törvény megszavazásának egyik első eredményeként magánkézbe kerülhet a 26 hektáros szarvasi Anna-liget is, beleértve a területén álló Csáky–Bolza-kastélyt, egy állatparkot, egy látogatóközpontot és a Körös-Maros Vidéki Nemzeti Park igazgatóság székhelyét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!