Megtalálták a 24 éve eltűnt Till Tamás holttestét
2024. augusztus 1. – 10:04
Till Tamás földi maradványait találták meg – hangzott el csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján. Petőfi Attila vezérőrnagy elmondta, hogy 1989. július 19-én született a fiú, aki most lenne 35 éves, ha élne.
„Törékeny, de önálló gyerek volt, akit azzal engedtek el az eltűnése napján, hogy elmehet a közeli vadasparkba, de 13 órára haza kell érnie. Amikor nem ért haza, bejelentették a bajai rendőrségen. Körözni kezdték, bejárták az általa feltételezetten bejárt útvonalat, és keresték a barátoknál, ismerősöknél is” – mondta Petőfi Attila. Hozzátette: akkor, május 28-án repülőnap, gyereknap volt Baján, sok idegen fordult meg a városban.
A bajai gyermekotthon egyik lakója segített egy holttest elásásában
A rendőrök idén június 11-én a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségről azt tudták meg, hogy a bajai gyerekotthon egykori lakója – talán pénzért, talán fenyegetés hatására – részt vett 2000-ben egy gyerekholttest elásásában, de ez akkor még egy ellenőrizetlen információ volt. Ekkor a bajai rendőrkapitányság és más rendőri szervek újra nyomozni kezdtek. Szabó Ferenc nyugállományú rendőr is részt vett a mostani nyomozásban.
A bajai gyerekotthon egykori lakói közül kellett a forrást megtalálni. Az egyik lakó, K. Péter személyére szűkítették a keresést, de a férfi 2011-ben öngyilkos lett. Ezért a környezetében kezdtek információkat gyűjteni, és az egykor a környezetében élők erősítették meg, hogy ő vehetett részt a gyermek elásásában.
Egy János nevű egykori otthonlakó tett értékelhető vallomást: Péter és közte négy év korkülönbség volt. Mindketten szakmát tanultak az otthonban (kőműves, festő), és a környékbeli vállalkozók segítségével vállaltak munkát.
A két fiú egy vállalkozónál, V. Józsefnél, egy akkor 60 éves esztergályosnál dolgozhatott, akit ők csak Józsi bácsinak hívták. V. József családos, kétgyerekes ember volt, aki vett egy egy hektáros tanyát az Ipartelep út környékén. Ezen egy 800 négyzetméteres csarnok és egy kétszintes családi ház is állt, ahová „Józsi bácsi” át akarta költöztetni a vállalkozását. A két fiatalt napi 500 forintért foglalkoztatta, ami akkoriban egy doboz cigaretta ára volt. Cserébe füvet is kaszáltak, szemetet ástak el, és részt vettek építőmunkában is. Ebben az időszakban egy nyolc négyzetméteres melléképület építése volt folyamatban, amellyel össze akarták kötni a házat és a csarnokot. A sávalap és a falak már megvoltak, a tetőt és ennek bádogborítását pedig János tette fel, illetve ő is festette ki a rendőrségnek tett vallomása szerint. A kis épületnek nem volt még aljzatbetonja, mert össze akarták vasbetonnal kötni a meglévő járdával, de előtte tömöríteni kellett volna az altalajt, hogy elbírja az aljzatbetont.
Egy alkalommal V. József a strandon kereste fel a két fiatalt, akiknek azt mondta: dupla pénzért azonnal kellene menni dolgozni. János nemet mondott, Péter viszont elment a vállalkozóval, és közösen keverték a betont a kis helyiségbe, noha a családfő általában nem vett részt az építési munkákban. Amikor Péter tolta a talicskát a betonnal, annak kereke egyszer megbicsaklott egy bűzt árasztó fóliában, amelyből egy gyerekholttest került elő. Először értetlenkedett a vállalkozó, majd pénzt ígért, aztán megfenyegette Pétert, hogy hallgasson, mert különben neki és a szintén a gyerekotthonban élő testvérének is bántódása esik.
Arra biciklizett
A rendőrség szerint Till Tamás az eltűnésekor a kerékpárjával elment az ingatlan mellett, a biciklit is a közelben fedezték fel. Bár a sajtótájékoztatón nem hangzott el, de sajtóértesülések szerint az egyik elképzelhető verzióként kezeli a rendőrség, hogy V. József elgázolta a gyereket, majd azért, hogy a felelősségre vonást elkerülje, eltüntette őt.
A 2011-ben öngyilkosságot elkövető Péterről az is kiderült, hogy volt egy olyan 2000-es évek eleji nyári nap, amikor az akkori barátnője szerint 200 ezer forinttal tért haza a nyári munkáról, de a pénz eredetéről nem volt hajlandó semmit elmondani.
A rendőrség egy videót is mutatott a helyiségről a sajtótájékoztatón, ahol 60 centi mélyen a nejlonban megtalálták Till Tamás holttestét. Nagy valószínűséggel az ő maradványait találták meg, de végleges megállapítás a genetikai vizsgálatok után lesz.
A szemle után az egykori tulajdonos hozzátartozóit is elszámoltatta a rendőrség, mert 2021-ben szintén azon a helyszínen lett öngyilkos az akkor 81 éves „Józsi bácsi”. V. József özvegye és gyereke nem tudott érdemi vallomást tenni a cselekményről.
Ezután felkeresték Till Tamás szüleit azok a rendőrök, akikkel a korábbi nyomozás miatt kapcsolatban álltak. A rendőrök orvosok jelenlétében jelentették be neki, hogy megtalálhatták a fiuk maradványait.
Jelenleg A Bács-Kiskun vármegyei rendőrség emberölés miatt nyomozást kezdett, hogy az eset minden részletét tisztázzák. Ennek részeként a közlekedési baleseti szálat és az emberölési szálat is tisztázni akarják. (A közlekedési baleseti szál az a verzió, amit fentebb említettük.)
A területről kiderült, hogy V. József egy vad kutyával őriztette, és oda csak a két neki dolgozó, otthonban élő fiút engedte be. V. József nem került annak idején a rendőrség látókörébe, mert azon kívül, hogy a terület határán találták meg Till Tamás kerékpárját, nem merült fel, hogy köze lehet a fiú halálához.
A genetikai vizsgálat végleges eredményére és további esetleges körülmények feltárására 1-2 hónap kell még várni.
Egy 24 éve tartó rejtély oldódott most meg
Till Tamás 11 évesen, 2000. május 28-án tűnt el Baján. Aznap gyereknap volt a városban. Tamás biciklivel ment el otthonról. Soha többé nem látták.
A szülők hiába jelentették be gyermekük eltűnését, a rendőrség nem vette komolyan, mondván, a fiú biztos csak elcsavargott és majd hazakerül. Ám Tamás szülei tudták, hogy a gyermekük nem tenne ilyet.
A rendőrség egyébként szakmai hibát követett el, amikor először félvállról vette az eltűnést. A hatályban levő törvények szerint 14. életévét még be nem töltött személy esetén 2000-ben is azonnal el kellett volna rendelni a körözést. Emellett be kellett volna hívni és mozgósítani minden rendőrt a kereséshez, ez azonban nem történt meg. A rendőrség csak 24 órával később eszmélt rá, hogy baj lehet, ám akkor már késő volt, a nyomok kihűltek.
A rendőrök először azt gyanították, hogy a bicikliző kisfiút valaki elgázolta, majd a nyomokat eltüntette. Csakhogy három hónappal később megtalálták a fiú kerékpárját, ám azon a bűnügyi technikusok sem sérülést, sem idegen DNS-nyomot nem találtak, így a gázolásos verziót a rendőrök elvetették.
Két évvel Till Tamás eltűnése után a család egyik ismerőse megölte barátnőjét, akit a disznóól alá temetett. A ma 64 éves Sz. F. korábban egy kisfiú megerőszakolásáért is volt büntetve, így felmerült, hogy esetleg köze lehet Tamás eltűnéséhez. Később azt mondta, hogy a rendőrök nyomására beismerte, ő ölte meg a fiút.
Igen ám, de hiába ismerte be a bűncselekményt, nem tudta megmutatni, hol rejtette el a holttestet, pedig a rendőrökkel egyebek mellett átkutattatott egy szeméttelepet, lecsapoltatott egy halastavat. Miután szabadult a börtönből, hazugságvizsgálatnak is alávetette magát, ekkor bizonyosodott be, hogy tényleg nincs köze az eltűnéshez.
2007-ben újra esély nyílt az ügy megoldására, amikor egy bajai építkezésen emberi csontokat találtak. Akkor azért gondolták, hogy a fiú maradványai, mert az eltűnése napján látták arra biciklizni Tamást. Ám a vizsgálatok kimutatták, hogy az építkezésen talált csontok a világháború idejéből származnak. Évekkel később, 2015-ben pedig egy olyan verziót kezdtek el vizsgálni a rendőrök, miszerint spanyol pedofilok megrendelésére rabolhatták el a fiút, ám ez a nyom sem vezetett közelebb a megoldáshoz.
Az elmúlt 24 évben Till Tamás szülei egy pillanatig sem adták fel a reményt, hogy gyermekük egyszer előkerülhet.