Egy belga egyetemi tanár, Bruno van Pottelsberghe lett a Corvinus új rektora

2024. augusztus 1. – 08:40

Másolás

Vágólapra másolva

Bruno van Pottelsberghe, a brüsszeli Université Libre de Bruxelles egyetemi tanára lett a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, írja az intézmény a közleményében.

A belga egyetemi tanár kinevezését mind a Budapesti Corvinus Egyetem Szenátusa, mind az egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány támogatta, így miután Sulyok Tamás köztársasági elnök kinevezte, megbízatása augusztus 1-jétől kezdődik és négy évre szól.

Bruno van Pottelsberghe – Fotó: Budapesti Corvinus Egyetem
Bruno van Pottelsberghe – Fotó: Budapesti Corvinus Egyetem

Hernádi Zsolt, a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumának elnöke gratulált Van Pottelsberghe kinevezéséhez, szerinte az érkező rektor nemzetközi szakmai tapasztalatának és programjának köszönhetően „a Corvinus számára immár maradéktalanul adottak a feltételek ahhoz, hogy nemzetközi súlyú egyetemmé váljon”.

A kinevezett rektor is az intézmény nemzetközi jellegének erősítését hangsúlyozta, és úgy fogalmazott, a Corvinust a legmodernebb képzési és kutatási teljesítményével Európa egyik legjobb, legvonzóbb egyetemévé szeretnék tenni. Emellett kiemelte az innováció fontosságát az oktatásban, különös tekintettel a fenntarthatóságra és a mesterséges intelligenciára.

Bruno van Pottelsberghe üzleti, közgazdasági és nemzetközi kapcsolatok területen végzett tanulmányokat Brüsszelben, kutatói posztokat töltött be a tokiói METI-n és a New York-i Columbia egyetemen. Főbb kutatási területei az innováció-gazdaságtan, a szabadalmi rendszerek, a szellemi tulajdonjogok és a technológiatranszfer.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!