Elszállíthatják és el is árverezhetik a veszélyes helyen hátrahagyott autókat

2024. július 29. – 14:25

Másolás

Vágólapra másolva

Többféle szankciót is bevezetne az Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy ezzel szorítsa vissza az országos közutakon tilosban parkoló, közlekedésbiztonságot veszélyeztető, a közútkezelő munkáját, illetve az ellenőrzéseket akadályozó hátrahagyott járművek számát, írja az erről szóló, augusztus elejéig társadalmi egyeztetésen lévő dokumentumra hivatkozva az Infostart.

Az elképzelésben szerepelnek az azonosítatlan járművek, amelyeken nincs rendszám, illetve tulajdonosukat, üzembentartójukat nem lehet azonosítani. Megemlítik azokat is, amelyek rossz helyen állnak és nincs a közelben a gazdájuk, valamint azokat, amelyek legalább 72 órája állnak gazdátlanul a lakott területen kívül. Ezeken felül veszteglőként említik a tervezetben azokat a járműveket, amelyek a forgalom biztonságát veszélyeztetik, esetleg akadályozzák a közútkezelő munkáját, illetve a közúti ellenőrzéseket.

A felsorolt esetekben a közútkezelő segíthet a jármű gazdájának motorindítással, illetve üzemanyagpótlással, vagy akár azzal, hogy elszállítja a lerobbant járművet a következő pihenőhelyig, szükség esetén pedig egy zárt telephelyre, ahol napi 3900 forintért tárolják, amíg jelentkezik a gazdája. A segítségnyújtás minimum 39 ezer forintba kerülhet, de lényegesen drágább is lehet, ha valaki elszállítást kér a közútkezelőtől. Ebben az esetben mintegy 47 ezer forint kiadással kell számolnia, ám a szállítási költség a jármű méretétől függően magasabb is lehetnek az elképzelés szerint. Amennyiben az elhagyott jármű gazdája egy ideig nem jelentkezik, úgy a közútkezelő bontásra átadhatja, illetve elárvereztetheti azt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!