Donáth László tiszteletére félmillió forinttal támogatja Iványi Gáboréket a Momentum

2024. július 29. – 21:11

Másolás

Vágólapra másolva

„A Donáth család kérésének megfelelően nem koszorúval, hanem Iványi Gábor közösségének támogatásával fejezi ki a tiszteletét a Momentum Donáth László előtt. Pártunk 500 000 forinttal segíti Iványi Gáborékat” jelentette be Tompos Márton, a Momentum elnöke a Facebookon.

A Momentum korábbi elnökének és EP-képviselőjének, Donáth Annának az édesapjának a temetése kedden fél 2-kor lesz a Farkasréti temetőben.

Donáth Anna már az előző héten jelezte a közösségi médiában, hogy ne virággal vagy koszorúval fejezzék ki gyászukat az emberek, hanem támogassák az apjában egy barátot elvesztő Iványi Gábor közösségét.

A NAV július 16-án elkezdte inkasszálni az Iványi Gábor nevéhez köthető Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola valamennyi intézményi bankszámláját, a Belügyminisztérium pedig felkészült a fizetésképtelenség miatt ellehetetlenült közszolgáltatások átvételére és további biztosítására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!