Bethlen István kedvenc szállodájából először szocreál diszkó lett, azóta meg ott rohad Fonyódon

Fonyódon a hegynek felfelé áll egy kiüresedett, romos épület, ami másra már nem jó, csak arra, hogy számháborúzzon vagy urbexeljen ott az ember. A falakon graffitik, a folyosóról ajtó nélküli, üres szobák nyílnak, az alagsorban törmelék ropog a láb alatt. A tetejére felmenni még mindig megéri mondjuk: innen nyílik az egyik legszebb kilátás a Balatonra. Mármint, ha nem zavar minket, hogy sörösüvegeken lépkedünk át hozzá. Ugyanarról az épületről beszélünk, amiről száz éve még azt írták:

„Szörnyen kínzott a kíváncsiság, miért éppen itt nyaral a miniszterelnök, amikor Ostendébe is elmehetett volna, vagy a tátrai hegyóriások között szintén találhatna nyugalmat! Bethlen István gróf, az egykori legbüszkébb erdélyi mágnás vajon miért választotta ezt a szerény balatoni fürdőtelepet, ahol sohasem járt a boldogabb időkben?”

A cikk egyébként végül arra jutott, hogy azért, mert Bethlen példát akart mutatni, hiszen logikus és reálisan gondolkodó ember. De nem is ez a nagy kérdés itt, hanem az, hogy mit keresett Bethlen ott, ahol már a madár se jár, mert elvágná egy üvegszilánk a lábát? Mi történt Fonyód luxusszállójával, ahová úgy szeretett a miniszterelnök járni, mint manapság Orbán Viktor focimeccsekre? Hova tűnt a fénykor az egykori balatoni Rózsadombról?

Konstruktív Bélatelep

1894-ben építették meg az első nyaralókat a ma fonyódi, akkor még bélatelepinek számító Várhegy északi oldalában. A házak 80 méterrel kerültek a Balaton fölé, remek kilátást adva a tóra. Ezzel jött létre a századfordulón Bélatelep, ami később a déli part egyik legelitebb fürdőnegyede lett. Ez a rész aztán később sem nőtt tovább, mert az emberek rájöttek, hogy jobban szeretik, ha nyaralójuk nem rálát a vízre, hanem már-már benne van. Bélatelepen emiatt sokáig nem is nőttek ki a földből szállodák: egy állt itt végig büszkén, a Sirály.

Bélatelep a kor önmarketinges királya, Zichy Béla után kapta a nevét, valószínűleg magától Zichy Bélától. Zichy épített a területen gyermekotthont, hozzá kötődött a fonyódi plébánia felhúzása, illetve a Sirály szálló megépítése. A 25 szobás új hotel a hegy tetején azzal oldotta meg a vasút és a szálló közötti három kilométeres távolságot, hogy főidényben a két végcél között lovas kocsi szállította a vendégeket. Ebből hamar ki is lehetett találni, hogy az elit volt a Sirály fő célközönsége.

1907-ben itt tartották az akkorra már szokássá vált Anna-bált, ami országos eseménynek számított. Budapestről és Kaposvárról jöttek főleg vendégek a szállóba, hogy aztán hintón ingázzanak a Balatonig, és vissza. A kor úgynevezett bélatelepi krémje is tiszteletét tette a Sirályban, nem maradt ki ebből a körből a 20-as évektől a miniszterelnök, Bethlen István sem.

„Nem vitás, hogy Fonyód-Bélatelep nagyon kellemes hely és több nyugalmat ad a vendégnek, mint a forgalmas világfürdők” – fejtette ki 1924-ben Az Ujság újságírója egy riportjában. Mint írta, a levegő kiváló volt, a hegyről a kilátás pedig még jobb: „ezernyi fával, árnyas erdőkkel kedveskedik [Bélatelep] híveinek, s azt sem tudja, hogy por is van a világon”. Ugyanez az újságíró kifejtette véleményét arról is, hogy Fonyód destruktívnak, Bélatelep viszont konstruktívnak számított. Az egymástól pár perc sétára lévő két terület közti állásfoglalás puszta antiszemitizmusból fakadt: Bélatelepen nem nyaralhattak zsidók, avagy ahogy az újságíró fogalmaz, „keleties orrúak”.

Vaságyon a miniszterelnök

„Hivatalosan is vallják, hogy Bélatelep szigorúan exkluzív fürdőtelep és legfőbb élethivatása a csend. Ehhez alkalmazkodnak a magánvillák is” – fejtegette az újságíró, aki egyébként azért nyaralt a Sirályban, hogy megnézze, hogyan telnek ott a miniszterelnök napjai. Abban a konzervatív negyedben, ahol ráadásul hírlapot sem árultak akármilyet, hiszen itt „Jaj volna annak, aki maga után küldetné liberális újságját!”. Bélatelepre ekkor csak az igazi felső osztály járt, a „sok-sok ismert uri família”.

A Bethlenről és feleségéről szerelmes cikket jegyző riportertől többek között azt is megtudhatta a kor olvasója, hogy Bethlen rendszeresen szedi gyógyszereit, szorgalmasan fürdik (jelentsen ez bármit) és még a felesége fürdőköpenyét is viszi. Na meg hogy „étkezés után a miniszterelnök éppen úgy fizet, mint bárki más”. Az érzelmes sorok között azonban azt is ki lehetett olvasni, hogy milyen volt a Sirály: Bethlennek például két szobája volt itt, az első emeleten, „egyszerű, egyablakos és deszkapadlós, kedves két külön szobája” feleségétől elválasztva. Akit pedig az összkomfort érdekel, annak hadd álljon itt korunk, vagyis inkább a 20-as évek korának egyik legszebb újságírói megfogalmazása:

„Vaságyon álmodja át a miniszterelnök a balatoni éjszakákat.”

A Sirály ugyanis, amilyen elit volt, olyan egyszerű is. Minden szoba, egyszerű, kicsi, fapadlós és vaságyas volt („akárcsak a diákszobákban”). Az előnye egyrészt a tetőn lévő kilátás volt, másrészt a hatalmas csend. Napi hatvanezer korona volt az ára, mai értéken ez kb. 5200 forintot jelent, de cserébe „Heje-huja sincsen Bélatelepen. Itt nem cigányoznak, hanem alusznak kivilágos kivirradtig.” Árakban a hozzá tartozó étterem étlapja segítheti az eligazodást: a 60 ezres szobához képest 32 ezer volt a sertéskaraj és a borjúszelet (ma kb. 2800 forint), 10 ezerbe került egy fagylalt (ma kb. 880 forint).

Ebben az időben láthatóan Tihanynál jobban feküdt a déli part a politikai hatalomnak. Bethlen rendszeres látogató volt a Sirályban, 1926 nyarán több vezető kormánytisztviselő társaságában ment ide tárgyalásokat tartani. Bélatelepen a közelben volt Rakovszky István belügyminiszter villája is, de a közelben lakott több más grófcsalád. A Sirály viszont annyira kiemelkedő volt számukra, hogy a 20-as években még brit diákcsapatokat is hoztak ide, akik egyszerű, de jó ebédet fogyasztottak el, majd „beleharsogták a fájdalmas magyar csendbe: Szégyenlem ezt a nevet kimondani: Trianon!”.

Szocreál sirály

A Sirály fénykora a 30-as években is jócskán tartott még, de csak a vastagabb pénztárcájú vendégek engedhették meg maguknak, hogy itt vegyenek ki szobát. A hotel ekkor nagyotmondóan a Balaton legszebb helyeként hirdette magát. 1936-ban aztán újraépítették, a tetőteraszon napozóágyak várták a látogatókat, estére pedig az 1920-as évek szlogenjével szembemenve, igazi „heje-huja”, szórakozóhelyként működött a hely. 1938-ban úgy hirdette magát a szálló, mint ahol van garázs, naponta zene, teniszpálya és saját strand is. Vagy úgy is mondhatnánk, ahogy egy hirdetése teszi:

„Ősparkban úri otthon. Elsőrangú ellátás. Kényelmes folyóvizes szobák. Saját strand. Tenniszpálya. Garage.”

1941-ben sportversenyt is tartottak a szállodában. Aztán a jó kornak vége lett, a háború után kikopott az elit a Sirályból, a szálló helyette főiskolás üdülő lett. Az 50-es években viszont valamiért visszaadták neki a Sirály szálló nevet. 1957-ben az Országos Üdülővendéglátó Vállalat már fotópályázatán hirdette a szállót, mint saját üdülőhelyét, ahová utazást lehet nyerni.

A 60-as évekből egy fotópályázat képe árulkodik arról, hogy egy dolog biztos volt a Sirályban: egy sellőt és sirályokat ábrázoló embléma a nagy épületből a kis épületrészbe vezető lépcsőnél. A 60-as években a leegyszerűsített, igénytelen szocreál stílus láthatóan a Sirályt is magával vitte. Erről az időszakról sokat nem tudni, csak a fennmaradt képekből látható, hogy a 20-as és 30-as évekhez képest egy hasonló, de eléggé más felépítésű, szocreál építmény lett ekkorra belőle.

Pályázati pénz volt, felújítás nem

Az 1960-as évekből aztán egyre kevesebbet cikkeztek a Sirályról, inkább hirdetések maradtak fenn róla. ‘63-ban például megnyílt a Sirály „új, modern étterme, sörözője, eszpresszója a Balaton déli partjának legmagasabban fekvő, jó minőségű szórakozóhelyén”. Reggel 7-től hajnal 2-ig volt nyitva, a 400 férőhelyes teraszról pedig felejthetetlen panoráma nyílt az egész Balatonra. A Sirály még ekkor is annyira népszerű volt, hogy a megnövekedett idegenforgalom miatt 1965-ben extra utószezont kellett tartaniuk a német vendégek miatt, három héttel kitolva az előre tervezett bezárást.

Egy évtizeddel később a Sirály még mindig kitűnő magyaros ételekkel és rendezvények lebonyolításával reklámozta magát. A szomszédok viszont kihullottak mellőle. A 70-es években a hegy villái jórészt elöregedtek, felmerült egy egységes beépítési terv gondolata. Ekkor a terv szerint üdülőszállók egész sorát hozták volna ide országos nagyvállalatok. Ez nem jött össze: a 70-es évek végén két kemping mellett továbbra is egyedül a Sirály hirdette magát elérhető szállásként, és ma sem látszik nyoma ennek.

A Sirályról szóló dokumentumok a 80-as évektől lassan teljesen kikoptak az archívumokból. 1989-ben bukkant fel újra az újságokban pár hirdetésben, ahol kiderült, hogy a Sirályt tulajdonló vállalat szállói „már kevésbé felelnek meg a mai igényeknek, ezért keresik a külföldi partnert, de nem eladás céljából, hanem közös vállalatalapítás végett”. Egy Somogyi Hírlapba írt visszaemlékezés adja a Sirály lehetséges bukásáról a legtöbb támpontot, amely azt írja:

„A Sirály szállót mindenki ismerte a környéken, a berlini fal leomlásáig a kelet- és nyugatnémet rokonok nyaranta ott találkoztak egymással, de onnan lehetett pl. «interurbán » vonalat is kérni és külföldre telefonálni, stb. 1990 tavaszától azonban a németeknek nem volt már szükségük a Balatonnál találkozni, ezért a szállodába egyre kevesebb vendég érkezett, így az szép lassan tönkrement és bezárt.”

Innentől kezdve az enyészeté lett, ami mozdítható volt a Sirályban, azt leszerelték és elvitték onnan. Az ablakokat kitörték, a helyi emlékek alapján nagyjából valahol a 90-es években pusztult le végleg a Sirály – mára már teljesen. 2019-ben a KDNP-s Móring József Attila országgyűlési képviselő azt írta, hogy pályázati pénzt kapott a magánkézben lévő Sirály, így „nyertes pályázati forrás áll rendelkezésére, hogy a újjáépítése után újra szállodaként üzemeljen a legendás épület Fonyódon!”. Az ígéretek szerint voltak rá szerződések és kiviteli tervek is – aztán azóta se lett belőle semmi.

Nem linkelt források:

1974: Természetjáró Turista Magazin

Somogyi Hírlap 2004

Kanyar József (szerk.): Fonyód története. Fonyód, 1985.