Majka: Puzsér úrnak nagyon kijárt már egy lángos

2024. július 23. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Facebook-posztban fejtette ki véleményt Majka (polgári nevén: Majoros Péter) Puzsér Róbert és a Pesti Srácok újságírójának, Ábrahám Róbert vitájáról, ami olyan szinten elfajult, hogy Ábrahám kezet emelt Puzsérra. Az ütésből rendőrségi ügy lett, Ábrahámnál múlt hét szombaton megjelentek a rendőrök, akik őrizetbe vették, rabosították, majd ki is hallgatták az újságírót.

A magyar rapper bejegyzésében azt írja, hogy

„a jelen ügy elkövetői közül egyikük sincs rajta a barátlistámon, de itt Ábrahám vagyok. Puzsér úrnak nagyon kijárt már egy lángos…”

Majka szerint ugyanis nincs rendben az, hogy csak Ábrahámot veszik elő, miközben Puzsér is sokszor verbálisan bántalmazta az újságírót. „És nemcsak őt!! A fél országot…Akkor most ez hogy van? Azoknak a senkiházi patkányoknak, akinek csak ahhoz van bátorságuk, hogy a számítógép monitor előtt játszák meg a nagy megmondó férfit, mindent lehet ? (...) De a kedvenc reakcióm, hogy a való életben mikor szemtől szemben találkoznak azzal, akit mocskoltak, megpróbálnak az intellektusra hivatkozni és amögé bújni, hogy értelmes, normális ember nem veri pofán a másikat, és nem alkalmaz agressziót. Aztán mikor mégiscsak pofán vannak vágva, akkor meg megy a rapli, hogy ezt mégis hogy merte megtenni a másik?” – fejti ki gondolatait a zenész, akinek megvan a véleménye Puzsér személyéről is. „Nagyobb megalomán, aljasabb cselszövő, gondosabban megtervezett pózer, mint bárki, aki a céltáblájára került az elmúlt évtizedben. Szóval kedves Robika!!! Ilyen az, mikor vállalni kell a felelősséget a szavaidért. És ki tudja mennyien állnak még sorba azért, hogy vegyenek neked egy sajtos tejfölöst.. (?!) Alig várom, hogy kinyisson a büfé” – zárja posztját Majka.Ábrahám és Puzsér már régóta haragban álltak egymással. Ábrahám azután verte ököllel meg Puzsért, miután az egy általa „szatirikus gúnyiratnak” nevezett Facebook-posztban úgy írt magukról, mintha szexuális viszonyuk lett volna, és most a nyilvánosság előtt szakítana a Pesti Srácok újságírójával.

Puzsér a Telexnek azt mondta, hogy Ábrahám kért tőle találkozót. A Tűzoltó utcában találkoztak, ahol állítása szerint a Pesti Srácok újságírója azt kérte Puzsértól, hogy üljön be a fekete Mercedesébe, amit ő nem tett meg. Ezután Ábrahám ököllel pofán csapta. A történtek után Puzsér elment a rendőrségre és feljelentést tett.

Ábrahám Róbert azonban máshogy emlékszik a történtekre. Szerinte Puzsér nem egyedül ment a találkozóra, hanem egy „kis sráccal együtt lépett ki a kapun”, aki távolról kamerázta az egészet. Mint a posztjában írja, „… közben oldalra fordulva láttam, hogy a kis barátja továbbra is veszi, és arra kértem, hogy ne játssza magát tovább a kamerának, hanem vagy üljünk be az autóba, vagy keressünk egy helyet, de ne csináljon jelenetet. Ekkor még inkább a kamerának játszva elakart viharzani – hiszen a felvétel már meg volt, hogy ő feszengve odaállt – én pedig a keze után nyúltam, hogy azért hadd mondjam már végig, amit elkezdtem. És ekkor a meglökte a kezemet, amire reflexszerűen felpofoztam, ő pedig sikítani kezdett. Majd elszaladt a rendőrségre.”

Ezután Puzsér közzétett egy hangfelvételt, amit akkor rögzített valaki, amikor az eset történt. Korábban Puzsér azt állította a Telexnek, hogy – ellentétben Ábrahám állításával – nem készült videófelvétel a történtekről. De ezek szerint hangfelvétel igen. „Na figyelj ide te faszszopó” – kezdte Ábrahám a „beszélgetést”, majd úgy folytatta, hogy „ne röhögjél, mert megbaszom a szádat.” Ezután Puzsér többször elmondta, hogy vele ne fenyegetőzzön. Az ütés után Ábrahám azt mondta, hogy Puzsér túlment minden határon, mire Puzsér azt felelte, hogy Ábrahám ment túl minden határon és „most szembesülhet” a következményekkel.

A hangfelvétel közzétételére Ábrahám a közösségi oldalán így reagált: „Tegnap még azt állította Puzsér, hogy hazudok, amikor azt állítom az egész jelenetet felvették, mert a világon semmilyen felvétel sem készült. Erre most közzé tette a megvágott felvételt, amit nem csak tartalmilag, de időrendileg is módosított. Tedd ki a videót is, te koszos vamzer, és hagyd abba végre a picsogást. Viseld férfiként, ahogyan én is férfiként viselem a következményeket. Méltó vagy a gazdádhoz.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!