Véleménycikkben védi a Puzsért megütő Ábrahám Róbertet a Pesti Srácok

2024. július 20. – 15:21

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat délelőtt írtuk meg, hogy évek óta tartó oda-vissza üzengetés után péntek délután tettlegességig fajult Puzsér Róbert és Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok egyik újságírójának konfliktusa.

Súlyos testi sértés miatt hallgatták ki Ábrahám Róbertet

Ábrahám ököllel arcon ütötte Puzsér Róbertet, miután az egy általa „szatirikus gúnyiratnak” nevezett Facebook-posztban úgy írt magukról, mintha szexuális viszonyuk lett volna, és most a nyilvánosság előtt szakítana a Pesti Srácok újságírójával. Puzsér a posztban azt kérte Ábrahámtól, hogy „ne zaklass tovább, soha többé nem akarlak látni, ne várj rám a parkolóban, és ne somfordálj a házam körül!”.

Puzsér Róbert a Telexnek azt mondta, hogy Ábrahám Róbert kért tőle találkozót. A Tűzoltó utcában találkoztak, ahol állítása szerint a Pesti Srácok újságírója azt kérte Puzsértól, hogy üljön be a fekete Mercedesébe. „Természetesen nem szálltam be, ezért sértegetni meg ráncigálni kezdett, azt magyarázta nekem, hogy »a gyerekeim azt olvassák, hogy az apjuk buzi«, aztán ököllel pofán csapott”. Elmondása szerint az ütést nem viszonozta, hanem amikor Ábrahám végül elengedte a karját, ott hagyta a Pesti Srácok újságíróját. Ezután elment a rendőrségre, hogy feljelentést tegyen.

A BRFK a Telex megkeresésére azt írta, hogy „az Ön által említett esettel kapcsolatban a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányság folytat nyomozást, melynek során egy férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt hallgattak ki gyanúsítottként”.

Ábrahám Róbert azonban máshogy emlékszik a történtekre, szerinte Puzsér nem egyedül ment a találkozóra, hanem egy „kis sráccal együtt lépett ki a kapun”, aki távolról kamerázta az egészet (Puzsér ezt a Telex megkeresésére tagadta, szerinte nem készült felvétel). Mint a posztjában írja, „… közben oldalra fordulva láttam, hogy a kis barátja továbbra is veszi, és arra kértem, hogy ne játssza magát tovább a kamerának, hanem vagy üljünk be az autóba, vagy keressünk egy helyet, de ne csináljon jelenetet. Ekkor még inkább a kamerának játszva elakart viharzani – hiszen a felvétel már meg volt, hogy ő feszengve odaállt – én pedig a keze után nyúltam, hogy azért hadd mondjam már végig, amit elkezdtem. És ekkor a meglökte a kezemet, amire reflexszerűen felpofoztam, ő pedig sikítani kezdett. Majd elszaladt a rendőrségre.”

„Ha az ember férfiból van, akkor egy idő után nem tud tűrni”

A Pesti Srácok oldalán szombaton jelent meg egy véleménycikk az üggyel kapcsolatban. „A tűréshatáron túl – Vélemény!!!!” című, Kertész Dávid által jegyzett írás úgy kezdődik, hogy

„vannak, akik azt hiszik bármit megtehetnek, mert a nyilvánosság mellettük van. Puzsér Róbert ennek az iskolapéldája, hiszen félrecsúszott életét azzal próbálja kompenzálni, hogy magát piedesztálra emelve néz le és sérteget mindenkit. Amíg szembe nem jön a valóság. El lehet ítélni az erőszakot, de az erőszak nem a pofonnal kezdődik”.

A publicisztikában a szerző arról ír, hogy „az erőszak azzal a pofátlan hergeléssel kezdődött, amivel Puzsér évek óta uszította Robi ellen az érte rajongó hordáját”, többek között „tőzegszedőzte, cigányozta, zsidózta, legutóbb pedig, nem tudni milyen állapotban, de egy egészen elképesztő baromsággal támadta be a közösségi médiában. Azzal, hogy Robi tulajdonképpen az ő ex-melegpajtija”. Kertész szerint „Ábrahám Robi családos ember. Apa, férj és mindkettőben jó”, Puzsér ellenben „megrázta a pofonfát, és a fejére hullott a gyümölcs”.

A véleménycikk úgy zárul, hogy

„a közbeszéd elképesztően erőszakos, gyűlölettel és erőszakkal teli. Ezen változtatni kell, és valóban nem az hozza el a változást, ha a pofonok nem csak a virtuális térben sülnek el. De van az a pont, ami felett már nem lehet tovább tűrni.

Ábrahám Robit személyében, családja és a teljes nyilvánosság előtt gyalázta már évek óta Puzsér, ha az ember férfiból van, akkor egy idő után nem tud tűrni. A jobboldal ugyanis türelmes, ahogy Robi is, de ha örökké eltartjuk a kisujjat, akkor egy idő után letörik, néha ökölbe szorul a kéz.”

A Telex megkereste a Pesti Srácok főszerkesztőjét, Huth Gergelyt, hogy megkérdezzük, mi az ő véleménye az ügyről, egyetért-e a lapjában megjelent véleménycikkel, továbbá, hogy lesz-e következménye Ábrahám Róbert támadásának. Amint választ kapunk kérdéseinkre, frissítjük a cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!