Hiába kéri a MÁV, csak nem utaznak mással az emberek a nagy melegben

2024. július 18. – 08:47

Másolás

Vágólapra másolva

Nem utaztak kevesebben a nagy melegben a MÁV-on, a vasutat viszont megviselte a nagy meleg: tíz nap alatt tízezernél is több járat késett, közel 500 pedig el sem indult, derül ki a MÁV RTL-nek adott válaszaiból. A Volánbusznál eközben volt olyan járat, ahol 30 százalékkal is többen utaztak a nagy melegben.

A hőségriadó első tíz napjában, a július 5-től 15-ig tartó időszakban több mint 35 ezer járat indult el a MÁV-nál, ezek több mint 70 százaléka közlekedett pontosan, vagy kevés késéssel. Aki az elmúlt pár napban vonatozott, könnyen futhatott bele hatalmas késésekbe, amit sok esetben klíma nélküli szerelvényeken kellett kivárni a forróságban: a MÁV vezérigazgató-helyettese ekkor azt mondta, nem véletlenül kérték korábban az embereket, hogy aki teheti, halassza el az utazását.

A MÁV korábban azt is jelezte, hogy a régi szerelvények miatt rossz a helyzet a vonatokon. Ezért arra kérték az utasokat, hogy használják inkább a buszokat, mert a Volán járatainak 84 százalékán van klíma. Hiába kérte a MÁV, jelentős utasszám-csökkenés nem látszott náluk. A MÁV Eger, illetve Balaton felé tartó járatain ráadásul 10-30 százalékos növekedést is lehetett látni a MÁV közlése szerint.

A fentebbi időszakban a MÁV által említett járatok 1,6 százaléka el sem indult, vagy pótolni kellett légkondival: ezekre első sorban az adott járatok szolgálatképtelensége miatt volt szükség. Az elképesztő meleg pedig nemcsak a járműveknek okoz kihívást, de a magas sínhőmérséklet miatt a pályának is. Szintén a meleg miatt megnyúlnak a felsővezetékek is, a rendszer nehézségeit pedig, mint arról írtunk is, a Balaton felé tovább tetőzi, hogy a Balaton körüli vasútvonalakon (a déli part egy kisebb szakaszát leszámítva) egyvágányú pályán közlekednek a vonatok. Ha eggyel baj van, elindul a láncreakció.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!