Az Európai Unió fontolgatja, hogy bojkottálja Orbán Viktor külügyi találkozóját

2024. július 15. – 07:16

Másolás

Vágólapra másolva

Az EU-s külügyminiszterek arra készülnek, hogy bojkottálják az augusztusi, Magyarország rendezte külügyi találkozót, és inkább szerveznek maguknak sajátot, írja a Politico.

Orbán Viktor azzal verte ki a biztosítékot az EU-vezetőknél, hogy megpróbálta akadályozni az újabb segélycsomagot Ukrajnának, valamint úgy tett békelátogatásokat Vlagyimir Putyinnál és Hszi Csin-pingnél, hogy nem egyeztetett előtte a blokk 26 másik vezetőjével. Ez azért problémás most, mert Magyarország a soros EU-elnök.

A Politico szerint az EU-s külügyminiszterek azért tervezik a bojkottot, mert el akarják kerülni, hogy egy újabb Orbán-propagandaműsor kellékeivé váljanak.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője egy névtelenséget kérő EU-diplomata szerint Orbán találkozójával egy időben, augusztus 28–29-én hivatalos külügyi tanácsra fogja összehívni a többi EU-s külügyminisztert. Mivel a magyar találkozó informális, a külügyminisztereknek a Borrell szervezte eseményre kellene menniük. A külügyi csúcs bojkottálásával a miniszterek azt remélik, hogy korlátozni tudják Magyarország „trollkodását”.

„Ha aznap lesz egy hivatalos külügyi tanács, amelyet a főképviselő szervez, akkor a miniszterek nem mehetnek Budapestre” – mondta az egyik diplomata. Egy másik diplomata hozzátette, hogy a budapesti találkozó bojkottálásával a többi külügyminiszter „világos jelzést akart küldeni arról, hogy Magyarország nem az EU nevében jár el”.

Nem ez lenne az első eset, hogy Orbán Viktornak ilyen jelzésértékű üzenetet küldenek az EU-diplomaták: a magyar elnökség első iparpolitikai ülésén mindössze hét más ország minisztere jelent meg, és egy EU-s biztos sem vett részt.

A tervet már több uniós országgal, köztük Franciaországgal és Németországgal is tárgyalták informálisan. A Politico szerint Borrell csapata szerdán bemutatja az EU 27 állandó képviselőjének is.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!