„Micsoda durva egy világ ez” – Orbán, Szijjártó és Gyurcsány is reagált a Trump elleni támadásra

2024. július 14. – 07:16

Másolás

Vágólapra másolva

„Imádkozunk Trump elnök úrért” – Orbán Viktor már éjjel támogatásáról fejezte ki Donald Trump volt amerikai elnököt, akire egy pennsylvaniai választási gyűlésen lőttek rá szombaton. A lövések után Trump a vérző füléhez kapott, majd az emelvény mögé bukott. A republikánus elnökjelöltet testőrei gyűrűjében vitték le a színpadról, és végig eszméleténél volt. Trump szóvivője szerint a korábbi elnök „jól van”, a Secret Service szóvivője pedig arról adott ki közleményt, hogy az elnökjelöltet biztonságba helyezték.

„Micsoda durva világ ez…” – reagált a hírre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki szintén imádkozik a volt amerikai elnökért.

„Hajlok arra, hogy csak a szerencsén, vagy a véletlenen múlik, hogy a gyűlölet szavai egyszer csak találnak-e valakit, aki végül a gyűlölet forrását vagy éppen tárgyát nem csak viszont-, vagy bemocskolni, hanem egyenesen megölni akarja, majd meg is próbálja. Az elnöknek mielőbbi felépülést kívánok” – írta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke vasárnap reggel a Facebook-oldalán.

Két órával a támadás után Trump egy bejegyzést tett közzé közösségi oldalán, a Truth Socialön. A bejegyzésben megerősítette, hogy a lövés a jobb fülén érte. „Meglőttek egy lövedékkel, amely a jobb fülem felső részét szúrta át. Azonnal tudtam, hogy valami nincs rendben, mivel sistergő hangot hallottam, lövéseket, és azonnal éreztem, ahogy a lövedék átszakítja a bőrömet” – áll a bejegyzésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!